️ Ennyit legalább köszönhetünk Magyar Péternek! Az ÁVH felélesztése, a megosztottság, az uszítás, az államapparátus szétverése és az alkotmányos válság mellett, persze.
Alkotmánybírósághoz fordulunk 
Ma az Országgyűlés megszavazta a rendészeti feladatellátás „racionalizálásával” összefüggő törvényjavaslatot.
Meggyőződésem, hogy ez a törvény a TEK rendőrségbe való beolvasztásával, hatásköreinek megcsonkításával gyengíti a terrorelhárítás hatékonyságát, és a Tisza-kormány ezzel azt az üzenetet küldi, hogy a terrorelhárítás már nem prioritás.
A mai biztonsági környezetben ennek sem oka, sem szükségessége, sem ésszerű magyarázata nincs.
A megszavazott törvény másik neuralgikus pontja az Országgyűlési Őrség beolvasztása a Készenléti Rendőrségbe. Ez nyílt támadás a parlamenti autonómia ellen. Demokratikus jogállamban alapvető, hogy a törvényhozó hatalom függetlensége miatt a házelnök a végrehajtó hatalomtól teljesen független szervvel tartsa fenn a rendet. Az Országgyűlési Őrség tehát a hatalmi ágak megosztásának fizikai és közjogi garanciája. Azzal, hogy a kormány ezt a feladatot a Belügyminisztérium alá tartozó rendőrséghez utalja, a kommunista diktatúra modelljét és reflexeit állítja vissza. A végrehajtó hatalom ezzel közvetlen politikai kontroll alá vonja a Parlament épületét és a képviselők „védelmét” is.
Magyarország biztonságáért elkötelezett politikai közösségként a frakciószövetség ezt a törvényt nem szavazta meg. Ebben nincs alku.
Álláspontom szerint a jogszabály nem racionalizálás, nem hatékonyságnövelés, és legkevésbé sem szolgálja a magyar emberek biztonságát. Nem beszélve arról, hogy a jogállamiság egyik fő pillérét, a hatalmi ágak megosztásának elvét is durván sérti. Hangsúlyozom, hogy ez utóbbi miatt – kezdeményezésemre – a Fidesz–KDNP-frakció az Alkotmánybírósághoz fordul utólagos normakontroll iránti indítvány benyújtásával.
️ Ennyit legalább köszönhetünk Magyar Péternek! Az ÁVH felélesztése, a megosztottság, az uszítás, az államapparátus szétverése és az alkotmányos válság mellett, persze.
Rétvári Bence:
Baka András nem testesíti meg a nemzet egységét. Aki nem az ‘56-os forradalmárok mellé áll, nem méltó államfőnek.
Link a kommentben.
“Mi mindent kell tudni” - avagy mi mindent kell elhallgatni ahhoz, hogy egy történet egészen másképp hangozzon.
A Tisza-kormány a mai napon a Triton Communications Kft.-…
Visszataszító Kapitány István pökhendi, gőgös viselkedése!
Mivel milliárdjai vannak, így kineveti azokat az embereket, akiknek sokat jelentett az Orbán-kormány családtámogatási rendszere. Nem is érti,…
Megtalálta a TikTok-fiókomat a tiszás feljelentő-kommandó. 1 perccel azután, hogy kitettem az igazságot Bihari "Vádalku" Zoltán képviselőjük romákhoz fűződő viszonyáról és a csodafegyverként eladni…
Szomorú nap!🏴
Egy olyan embert választ ma köztársasági elnöknek a Tisza, aki az 1956-os forradalmat illetően az áldozatok helyett a jog mögé bújva az elkövetők oldalára állt!
Ilyen ember nem képes a…
Indulás Tatára, ahol megemlékezünk a tatai sortűz áldozatairól. Azokról, akikkel szemben az elkövetők oldalára állt a jog mögé bújva Baka András. 
Rétvári Bence:
Baka András nem testesíti meg a nemzet egységét. Aki nem az ‘56-os forradalmárok mellé áll, nem méltó államfőnek.
Link a kommentben.
“Mi mindent kell tudni” - avagy mi mindent kell elhallgatni ahhoz, hogy egy történet egészen másképp hangozzon.
A Tisza-kormány a mai napon a Triton Communications Kft.-…
Baka András nem testesíti meg a nemzet egységét.