„Takács Árpád Békés megye szégyene.”

☝️ A napokban ezt írta egy nő, aki korábban egy közös kávézás alkalmával még nem azt mondta, hogy én vagyok Békés megye szégyene.

Újkígyóson jártam iskolába, akárcsak ő. Nagyszerű tanáraim voltak, mint Skaliczki Laci, Tömösi Karcsi, Deákné Bondár Erzsébet, Bábáné Koltai Gabriella, Ruck Laci, Kendra Pista, Buday György, Králik Jánosné, Dragán Simonné (akik a szüleimet is tanították). Tőlük tanultam mindent. A földrajzot, a történelmet, a biológiát (hogy az apa férfi, az anya nő), a matematikát, és sorolhatnám. Hittek bennem, és én hittem bennük. Szerettem őket gyerekfejjel, és szeretem őket ma is, felnőttként.

Mindent Újkígyósnak köszönhetek. Katonai középiskola után jött a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskola. Emberségre, szolgálatra neveltek. Főiskola után hadnagyként szolgáltam Szegeden. Közben tűzszerész lettem, és mentesítettem Debrecenben és Hajdúhadházon olyan területeket, amelyek veszélyesek voltak, annak érdekében, hogy a lakosság biztonságban tudjon élni. Tűzszerész voltam. Minden nap tudtam, hogy egyetlen hiba is végzetes lehet.

Aztán jött a katasztrófavédelem. Ott voltam a lengyelországi árvíznél, ahol részt vettem a mentési munkálatokban és a segélyszállítmányok kiosztásában. Ott voltam a török földrengésnél Izmitben, ahol szintén életeket mentettünk. A mai miniszterelnök pedig annak a kutyának a szobránál fotózkodik, akivel én együtt dolgoztam, három országban és itthon számtalan bevetésnél. Én értettem Mancsot, ő pedig értett minket. Tudta, hogy mentenie kell, akárcsak nekünk. Magyar Péter pedig csak fotózkodik. Ennyi jutott neki az abszolút filmszínházban.

Elvégeztem a jogi egyetemet, a felsőfokú tűzvédelmi és katasztrófavédelmi képzést, tanultam, dolgoztam. Voltam katasztrófavédelmi igazgató Békés és Vas megyében. Ott voltam a tiszai és dunai árvizeknél. 2010-ben a borsodi árvíznél védekezést irányítottam, majd a vörösiszap-katasztrófánál kitelepítettük Kolontárt, irányítottam a mentést, utána a mentesítést. Sok ember életét sikerült megmentenünk, de Angyalkán már nem tudtunk segíteni.

A következő feladatom a helyreállítás és az újjáépítés irányítása volt. Parancsnokként azért dolgoztam, hogy a vörösiszap-katasztrófa által sújtott települések – köztük Kolontár, Devecser, Somlóvásárhely és más érintett települések – újra talpra álljanak.

Azt viszont, ami az ott élők és a mi lelkünkben maradt, soha nem lehet újjáépíteni.

2013-ban a dunai árvíznél Szigetmonostort védtem. Kitelepítettük, és megvédtük a pusztító ár ellen. Egykori parancsnokom azt mondta: „Ez olyan, mint tehénben a billog. Minden benned lesz lenyomatként egész életedben.” Igaza lett!

Aztán jött az országos katasztrófavédelem, ahol iparbiztonsági főfelügyelőként több mint 600 veszélyes üzem felügyeletét láttam el. Ebben az időszakban nem volt ipari baleset az országban.

Kilenc éven át vezettem a megyei kormányhivatalt, ahol az ügyfélelégedettség 94 százalékot ért el, a hivatal pernyertességi aránya pedig 93 százalék volt.

Ez azt jelenti, hogy kiváló kormánytisztviselők, magas szintű tudás birtokában látták el a feladataikat. Büszke vagyok rájuk!

Igen, határozott és kemény vezető vagyok, és ha a helyzet úgy kívánja, nem tűrök ellentmondást. Hogyan is lehetne másként irányítani több ezer fős szervezeteket? Számomra mindig az emberek védelme és az állampolgárok szolgálata volt a legfontosabb. Erre tettem esküt, így volt, és így is lesz.

Lehet hörögni, hergelni, lincshangulatot kelteni és ostoba bejegyzéseket írni a Facebookon. Ma már ez tölti meg a közösségi médiát is. Többnyire olyanoktól, akik soha nem vállaltak felelősséget, nem álltak helyt nehéz helyzetekben. A biztonságban ülve könnyű véleményt mondani – cselekedni sokkal nehezebb.

Kinevetnek bennünket, akik szolgáljuk a hazánkat. Azokat, akik a nemzetben, a hazában és a családban hisznek. Kinevetnek minket, de mintha a mosolyuk egyre savanyúbb lenne…

Ezért lennék Békés megye szégyene ️