Mire alkalmas a közösségi média?

Sajnos arra is, hogy felelősség és a tények ismerete nélkül, politikai céloktól vezérelve próbáljanak kétségbe vonni olyan kezdeményezést, mint a Gondoskodó város program, ami nap mint nap a debrecenieket szolgálja.

Aki azt állítja a programról, hogy az csak egy kampány szlogen, az vagy nincs tisztában a valósággal vagy igaztalan támadást intéz, amit visszautasítok minden olyan a programban dolgozó, vagy önkéntességet vállaló nevében, akik mindent elkövetnek azért, hogy jobb életkörülményeket biztosítsanak a debrecenieknek.

Akkor röviden a tények. Önkormányzatunk kiemelt célja, hogy a város lakóinak legszélesebb köre részesüljön az élethelyzetének leginkább megfelelő ellátásban, támogatásban a születéstől az idős kor végéig.

Folyamatosan figyelemmel kísérjük a városunkban élők szükségleteit, lásd az éppen zajló ingyenes nyári gyermekfelügyeleten kiemelt odafigyelést kapnak a sajátos nevelési igényű gyermekek, vagy akár a demens ellátás biztosítása a Pallagi úti idősek otthonában, ami állami feladat, de mégis a Városi Szociális Szolgálat erőn felül végzi annak ellátását.

Nagy eredménynek tartom, hogy az országban egyedülálló programunknak köszönhetően eddig 19 speciális szívritmus zavarban szenvedő gyermeket szűrtek ki a DAEFi munkatársai az iskola egészségügyi szűrővizsgálatokon a Pósa utcán, amivel életeket mentettek meg.

A Gondoskodó Város program egy olyan komplex rendszer, amely összefogást generál Debrecenben, legyen szó állami, vagy önkormányzati feladatok ellátását végző intézményekről, egyetemi, civil, vagy egyházi fenntartókról. A városunkért végzett közös együttérzés, tenni akarás, segítségnyújtás.

A programról bővebb információ a https://gondoskodovaros.hu/ oldalon található.

Sajnálatos, hogy néhányan folyamatosan úgy heccelik a közvéleményt, mintha nem a város lakóiért dolgoznánk. Ezt teljességgel visszautasítom! Mi mindent a debreceniekért teszünk, azért, hogy Debrecen egy jobb hely legyen.

Természetesen városunk lakóinak javaslataira a programmal kapcsolatban mindig is nyitott voltam, ezért a mailto:[email protected] e-mail címre küldött megkeresés alapján előzetes időpont-egyeztetéssel személyes találkozásra is van lehetőség.

Hajrá, Debrecen!

Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a reálkereset az OECD-tagállamok között 2026 első negyedévében. 2021 óta pedig a második legnagyobb reálbér-emelkedést értük el az OECD friss Employment…

Még jó, hogy azért megbilincselték, áttúrták a lakását és elvitték a családjától… igazi szeretetország!

Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz-frakció. 4 törvény utólagos normakontrollját kezdeményezzük!

Meghátrált az önkényúr! Megszüntették az eljárást Szakács István, jobbos influenszer ellen, akit múlt héten 7 rendőr rohant le a lakásában egy Facebook-videó miatt. Tovább harcolunk az önkény és a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média