Hajrá Lőrinczi Konrád!

A római körúti víztorony melletti kutyasétáltatónál még 2019-ben sikerült kihelyeztetnem egy olyan multifunkcionális ivókutat, amely felnőtteknek, gyerekeknek és állatoknak egyaránt ivási lehetőséget biztosít.

🦮A kutyasétáltató egy olyan közösségi tér ahol szükséges, hogy mindenkinek legyen lehetősége friss víz fogyasztására.

A lakók komfortérzetének további növelése érdekében a közösségi téren padot is elhelyeztettem.

Nem engedhetjük hogy Horn Gyuláról közterületet nevezzenek el.

Nem lehet azt megengedni, hogy egy olyan karhatalmi figura, mint
amilyen Horn Gyula volt, ilyen típusú elismerésben részesüljön, hogy…

A baloldal szerint az “olcsó benzin korszaka lejárt”

Szerintem a benzinár-stopot meg kell védeni.
Vita az LMP-s Kanász-Nagy Mátéval.

Elismeréseket adtam át azoknak a kiképzőknek és "munkatársaiknak", akik az elmúlt évben 10 milliárd forint értékben derítettek föl bankjegyeket, dohányt, vagy éppen kábítószert. 👍
A Nemzeti Adó- és…

A Vöröskereszt nemzetközi vezetőivel már régóta jó kollégákként dolgozunk együtt. Peter Maurer, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának és Jagan Chapagain, a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok…

Feri balra húzta Pétert a képzeletbeli politikai társkeresőn.

A Parlamentben Jakab Péter lemondásáról.

Brüsszel gőzerővel dolgozik a gázembargó bevezetésén.

👉 Ha az intézkedés elfogadásra kerül, az európaiaknak tartós ellátási nehézségekre kell felkészülniük.

Vajon milyen következményei lennének egy…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média