Múlt héten rendezték meg az Academia Europea éves konferenciáját Barcelonában, ahol a világ tudósaival tanácskozhattam. Ez a szervezet Európa legrangosabb akadémiája, amely a tudományos kutatás minden területét felöleli és több mint 70 Nobel-díjast tud tagjai között.
Óriási megtiszteltetés számomra, hogy bizalmat szavaztak nekem, és taggá választottak. Örülök, hogy ezentúl ebben az új szerepben támogathatom a tudomány európai integrációját.

Az oktatás nemzeti ügy!
Sajnos ugyanakkor a baloldal csak eszközként próbálja használni a pedagógusokat piti pártpolitikai érdekből. Amikor kormányon voltak, csak ártottak…

A nemzetközi és a hazai baloldal ugyanazt képviseli: le akarják rombolni Magyarország szuverenitását, és a szankciók erőltetésével ki akarják véreztetni Európát és vele együtt hazánkat is.

szóval egy megélhetési naplopó rendezvényén lesz egy náci egyenruhákat gyűjtő holdkóros, két tanár, egy diák, nyíltan balos “kommunikációs szakember”, feminista aktivista, aki pedofilokat mentegető…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média