Régóta várt pillanat, régi adósságunk volt, hogy megvalósulhatott fele részben a kormányzat támogatásával, fele részben pedig az önkormányzat saját erejéből a Tündérország bölcsőde Dunavarsányban.

Köszönöm szépen mindazok szolgálatát, munkáját, akik bármit hozzátettek azért, hogy ez a mai nap létrejöhessen, ez az épület megvalósulhasson és az intézmény betöltse hivatását mindannyiunk, Dunavarsány és a magyar jövő javára!

Tovább fejlődik térségünk, hajrá, #Dunavarsány!

Magyarország érdeke, hogy az Európai Uniós szomszédságában válsághelyzetek és háború helyett béke és stabilitás legyen, a gazdaságok pedig fejlődjenek.

Hétfői találkozónkon Várhelyi Olivér bővítésért…

Továbbra is a keresztények alkotják a legüldözöttebb vallási közösséget a világon, és ezt sajnos számok támasztják alá. Parolin bíborosnak, a Vatikán államtitkárának elmondtam, hogy a választás óta én…

Az ENSZ Közgyűlése által 1981-ben elindított nemzetközi békenap nem is lehetne aktuálisabb.
🏳❗A szomszédunkban zajló háborúra semmi más, csak a béke jelenthet megoldást.

Megvédjük a magyar családokat!

Az elmúlt hónapokban a magyar kormány azon dolgozott, hogy a lehető legnagyobb mértékben megvédje a magyar embereket a háború és az elhibázott szankciók negatív…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média