A Biatorbágyi Általános Iskolában rendezték meg a KRÉTA IFM Élménynapot, ahol a digitális nyelvtanulás legújabb lehetőségeit ismerhették meg a résztvevők.
Az eseményen Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár is jelen volt, aki kiemelte:
„A korszerű digitális eszközök segítenek abban, hogy a nyelvtanulás élvezetesebb és hatékonyabb legyen a diákok számára.”
A KRÉTA IFM alkalmazás minden KRÉTA-azonosítóval rendelkező tanuló, pedagógus és szülő számára térítésmentesen elérhető.

#KRÉTAIFM #oktatás #nyelvtanulás #digitálisfejlesztés #BiaSuli

🤝 Robert Palladino, az Egyesült Államok ügyvivője is hangsúlyozta az amerikai–magyar szövetség erejét.

„Az Egyesült Államok és Magyarország közötti partnerség nem is lehetne erősebb – ezért hívta…

Vissza az alma materbe

Ma délután a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának meghívására vettem részt egy kötetlen beszélgetésen. Szóba kerültek a miniszteri…

A 90 éves Freml Erzsébet - a helyieknek csak Bözsi néni - Nagybörzsöny népi mesemondója, aki elsőként vehette át a falu díszpolgári címét.
❤️Szívből gratulálok!

1️⃣1️⃣0️⃣0️⃣ magyar vállalkozás, 5️⃣4️⃣ milliárd forint, mindez 1️⃣0️⃣ nap alatt – a fix 3%-os kkv-hitel igazi sikersztori

Elindult a kedvezményes hitel a turizmusban dolgozó szolgáltatóknak. Ezt azok a vállalkozások és természetes személyek vehetik igénybe, amelyek szálláshely-szolgáltatással, vendéglátó üzlet…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média