Újabb rekord a pedagógusképzésben!

Megérkeztek a felsőoktatásba jelentkezők adatai, és a tavalyi kiemelkedő eredményeket is sikerült túlszárnyalni! Idén több mint 21 ezren jelentkeztek pedagógusképzésre, ezzel továbbra is a második legnépszerűbb képzési terület.

A pedagóguspálya ismét vonzó és megbecsült! 💪 A történelmi béremelés, a szakmai újítások és az új életpályamodell meghozták az eredményüket.

Gratulálunk minden jelentkezőnek! Sok sikert a felvételihez, és várjuk Önöket a magyar köznevelésben!

Kövér László házelnök feljelentette a parlamenti rendbontókat👍

👉 Indoklása szerint a füstgyertyás akció résztvevői veszélyeztették képviselő társaik testi épségét és egészségét, illetve szándékosan…

Ukrajna csatlakozása milliókba kerülne minden magyar családnak. Ráadásul az ország nem áll készen. Brüsszelben évek óta azt szajkózzák, hogy csak az arra érdemes és felkészült ország csatlakozhat.…

KORMÁNYINFÓ,
GULYÁS GERGELY:
Rossz, ízléstelen, gonosz és cinikus javaslatnak tartom, hogy a fővárosi ellenzék templomokat színezne szivárványszínűre.

A modern magyar történelemben olyan még nem volt, hogy az árak csökkentek. Az árrés-csökkentéssel ezt is sikerült elérni. Biztosan lesznek kísérletek arra a kereskedő részéről, hogy behozzák az…

Magyarországnak hagyománya és erőforrása a falu.
Egyre több család él szívesebben falusi kultúrában, egyre többen költöznek ki városból falvakba. Éppen ezért a falvakat nem leépíteni kell, hanem fel…

A magyarok pénzéből a magyar gazdaság erősödjön, és ne a külföldi cégek!

Az Oroszlányi Bányászati Múzeum ad helyet a vármegyei értéktár vetélkedő döntőjének március utolsó napján. Gratulálunk a bejutott csapatoknak!

Az általános iskolák döntősei:
1., Annavölgy Sárisáp és…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média