Novemberi naplemente Vitnyéd felett 
2024-ben a patrióta erők többségbe kerültek a nyugati világban.
Orbán Viktor
Novemberi naplemente Vitnyéd felett 
Gál Kingát a Patrióták Európáért párt alelnökévé választották! 
👏👏👏
Jó munkát, Kinga!
A FIDESZ nemzetközi pártkapcsolatai kiterjedtek, nem csak az európai Patrióták, hanem globálisan is! 
Kambodzsában megkezdődött a Keresztény/ Centrista Demokrata Internacionálé ülése!
A trónörökös…
Átvettük, megerősítettük, egyre ismertebbé tesszük!
Büszkék vagyunk arra, hogy a Highlights of Hungarynem egy klasszikus díj, nem szimplán egy elismerést nyújtó márka, sokkal inkább egy ügy, szellemi…
Döntsünk együtt az új gazdasági intézkedésekről! 
Megtisztelő, hogy a Patrióták pártszövetség alelnökévé választottak. Mindent meg fogok tenni, hogy az emberek akaratát érvényre juttassuk és újra naggyá tegyük Európát. A…
Az Ultrahang csapata Debrecenbe látogatott.
Robert C. Castel és Király Tamás barátaim beszélgetnek ma a legfrissebb biztonságpolitikai témákról.
Átlagosan 30 százalékos béremelésben részesülnek a vízügyi terület dolgozói január 1-jével.

Tegyük újra naggyá Európát
️
Brüsszelben nap mint nap a magyarok érdekei ellen dolgoznak azért, mert a mi véleményünk nem egyezik a brüsszeli vezetőkével. #fidelitas