A rendőrség munkatársai nemcsak a gátakon
nyújtanak segítséget, hanem lezárásokban, biztosításban, valamint vagyonmegóvásban is.

Köszönet minden árvízi védekezésben részt vevő önkéntesnek és szolgálatot teljesítőnek.

Toronytúra Nyíregyházán

Keskeny lépcsők vezetnek fel a nyíregyházi, belvárosi evangélikus templomba – ezt tapasztalták meg az érdeklődők, akik részt vettek a Nyíregyházi Városvédő Egyesület múlt…

A magyar katonák továbbra is készenlétben.

Az árhullám már levonulóban van, a víz apad, de Kisoroszi még mindig a Duna fogságában. Katonáink folytatják a munkát, hogy megvédjék a települést és a…

A tegnapi tetőzésre Budapest védelme is elkészült.

Az elmúlt héten a védekezésért felelős szakemberek, a honvédek és budapestiek ezreinek közös, önkéntes munkája példaértékű összefogással zajlott.…

A várakozásoknak megfelelően sikeres a védekezés.

Többször elmondtam, most is mondom, olyan feladatot kell megoldanunk, amelyet korábban már megoldottunk - mondta Orbán Viktor az árvízinfón.

Napló/2550: Megkötöttük az idei félév szerződését a lakiteleki ösztöndíjas diákokkal, a támogató Kishegyi Elek felajánlásából. A 3,5-es átlagot elérő főiskolás és egyetemista diákok tanulmányi…

A magyar katonák továbbra is készenlétben

Az árhullám már levonulóban van, a víz apad, de Kisoroszi még mindig a Duna fogságában. Katonáink folytatják a munkát, hogy megvédjék a települést és a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média