Megbecsüljük a nyugdíjasokat!
A mostani nyugdíjkiegészítést a novemberi nyugdíjakkal együtt a mai naptól utalják, illetve kézbesítik, decemberben pedig már az emelt nyugdíj érkezik.
Anshuman Gaur, az Indiai Köztársaság budapesti nagykövetével nem először találkozom, de először fogadhatom hivatalomban.
🤝🇮🇳
Megbeszélésünkön áttekintettük a magyar–indiai kapcsolatok aktuális kérdéseit és a jövőbeni együttműködés lehetőségeit.
Külön öröm számomra, hogy tudományos és technológiai együttműködésünk egyre szorosabb – ennek egyik kiemelt példája a 2025-ös Axiom Space 4. űrmisszió, ahol magyar és indiai űrhajós is közösen dolgozott. 
Elkötelezettek vagyunk a közös projektek és befektetések további erősítése mellett, a kölcsönös tisztelet és partnerség jegyében.
Megbecsüljük a nyugdíjasokat!
A mostani nyugdíjkiegészítést a novemberi nyugdíjakkal együtt a mai naptól utalják, illetve kézbesítik, decemberben pedig már az emelt nyugdíj érkezik.
Mi nem fogunk meghalni Ukrajnáért! Írd alá te is a kötelező sorkatonaság elleni petíciónkat! #fidelitas #petíció
Néppárti német képviselő üzenget a magyar kormánynak:
Reménye és meggyőződése, hogy olyan kormány lesz Magyarországon, amely nem gátolja az ukrán tagságot, és nem hánytorgatja fel a kárpátaljai…
️Amíg mi emeljük a nyugdíjakat, addig a budai zsúrpubiék még a nagyszülőket is megadóztatnák 
🤝 2010 után abban állapodtunk meg szépkorú honfitársainkkal, hogy a nyugdíjak értékét a kormányzásunk…
Nem dőlünk hátra!
A múlt héten történelmi sikereket értünk el az Egyesült Államokkal való kapcsolatunkban, de az igazán kemény munka most következik – ülésezik a kormány!
Újabb fontos intézkedések, ülésezik a kormány.
Isten nyugosztalja Katona István püspök atyát!🙏
Élete példa és erőt adó tanúság a szenvedések elfogadására és az imádságos életre.
A Slachta Margit Kollégiumban egyetemistákkal beszélgettem arról, mit jelent kereszténynek lenni Európában.
Orbán Viktor miniszterelnök Rónai Egonnak adott interjújában is beszámolt a washingtoni út eredményeiről:
1️⃣ Amíg Donald Trump az Egyesült Államok elnöke és Orbán Viktor a magyar miniszterelnök,…