Az elmúlt napok eseményei alapján sajnos világosan látszik, hogy a Közel-Kelet több pontján egyre kiszámíthatatlanabb és veszélyesebb a helyzet.

Ezért különösen fontos, hogy minden magyar állampolgár, aki ebben a térségben tartózkodik – legyen szó munkáról, tanulmányokról vagy utazásról –, haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a konzuli szolgálattal, és regisztrálja kinti tartózkodását!

A regisztráció menete itt elérhető:
https://konzinfo.mfa.gov.hu/regisztralja-kulfoldi-utazasat

A múltban már több olyan eset is volt, amikor időben bejelentkező magyarokat sikeresen haza tudtunk hozni, például Iránból, Izraelből vagy Jordániából.

Ugyanakkor a jelenlegi körülmények között komolyan megfontolandó, hogy aki még nem indult útnak, inkább halassza el közel-keleti útját – a légiközlekedés akadozik, több helyen zárják a légteret, és a politikai viszonyok is gyorsan változnak.

Ez nem pánikkeltés – ez felelős elővigyázatosság. Most különösen fontos az óvatosság.

Különös együttállás

A csillagászati nyár 2. napján június 22-től a nyári napfordulót követően a nappalok hossza alig érzékelhetően csökken.

️ Ma este 10 órakor érdekes együttállásnak lehetünk tanúi:…

A Közel-Keleten egyre súlyosabb háború az európai kontinensre is komoly veszélyt jelent, ezért ült ma össze a Védelmi Tanács. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a helyzetet, együttműködésben…

Keresztelő Szent János születése búcsú Parajdon

A parajdi események fényében most különösen fontos, hogy összefogjunk imában a közösségeinkért, a békéért és mindazokért, akik nehézségekkel néznek…

444, Vadai Ágnes, Magyar Péter és a szeretet!
Szép estét mindenkinek!

Az iráni-izraeli háború eszkalálódása Magyarországra is kihat️Megtesszük a szükséges lépéseket, hogy garantáljuk Magyarország békéjét és biztonságát!

Az iráni-izraeli háború eszkalálódása hazánkra is kihat. A kormány megteszi a szükséges lépéseket, hogy garantálja Magyarország békéjét és biztonságát!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média