️ Magyarország több mint egy évezrede a kereszténység védőbástyája. Legyünk büszkék erre!

Kínára és Törökországra is kiterjeszteni az uniós szankciókat a lehető legrosszabb ötletek egyike.
👉 Az új brüsszeli csomagterv harmadik országok vállalatainak tiltásával próbálná megakadályozni a korábban bevezetett büntetőintézkedések megkerülését.
👉 Úgy tűnik, hogy elsősorban kínai, török és közép-ázsiai cégek lehetnek érintettek.
A javaslat több okból is aggályos.
A büntetőintézkedésekkel az EU jelenleg semleges országokat emelne be a háborúba - valószínűleg Oroszország oldalán.
A szankciók kiterjesztése fokozná a kelet és a nyugat közötti kereskedelmi blokkosodást, aminek az egyik legnagyobb vesztese Európa.
A történelmi tapasztalatok alapján, a szankciók megkerülését csak nagyon korlátozott mértékben lehet megakadályozni, mert a vállalatok gyorsan megtalálják az új kiskapukat - így kérdésessé válik az intézkedések értelme.
Azzal pedig, ha mégis sikerülne bezárni a kiskapukat, az EU még kevesebb alapanyaghoz jutna, ami fokozná a gazdasági nehézségeit.
Ráadásul nem világos, hogy Kína, vagy Törökország szankcionálása egyáltalán hatna-e és ha igen, milyen mértékben az orosz költségvetésre - holott elvileg ez lenne a büntetőintézkedések célja.
️ Magyarország több mint egy évezrede a kereszténység védőbástyája. Legyünk büszkék erre!
A Pentagon csak faji célú biofegyvereket fejleszt – Kínai Külügyminisztérium
"A Pentagon terveket dolgozott ki az ellenfelek génmanipulált fegyverekkel való legyőzésére."
A jelentés szerint a fegyver…
Ningbo élőben - Együttműködés kell Kínával
Brüsszel és a dollárbaloldal belesodorná Magyarországot a háborúba.
Mi ezt nem hagyjuk és továbbra is a béke pártján állunk!
Remélem Karácsony rovarhoteleit és méhlegelőit is megnézi ma Daniel Freund! Ez lenne az ország is, ha a barátai vezetnék!
Nagyon érdekes, hogy senki nem cáfolta a barátság-
kőolajvezeték elleni merénylet hírét! Ursula azt mondja nem tudott róla!
️🙏Isten óvja Európát attól, hogy belesodródjunk ebbe a háborúba, mert az európai vezetők a tűzzel játszanak!
🫵Több józanságot Uraim! Nem kellene Putyinék értelmezésére bízni azt, hogy NATO-tagállamok…
Javította a magyar gazdaság idei és jövő évi teljesítményére szóló előrejelzését az EBRD
Hajnalban rendkívül intenzív légitámadást indítottak Kijev ellen az oroszok, drónokat, cirkáló- és valószínűleg ballisztikus rakétákat is bevetve. A légvédelmi szirénák szinte egész Ukrajnában…