Történelmi világcsúcs: Szaúd-Arábia olajtársasága 161 milliárd dollárt keresett tavaly, ami a vállalati világban valaha jelentett legmagasabb nyereség.

️A 4 napos közösségi média képzésünkön nemcsak a digitális világ működését tanulhatod meg, hanem összehozzuk a konzervatív gondolkodókat, sok közösségi programot szervezünk, hálózatba szervezzük…

️Gyöngyösi Márton ma ugyanazt mondja, mint Gyurcsány Ferenc, miközben konzervatív fordulatról beszél, egykori uniós zászlóégető párt vezetőjeként dörgölőzik a brüsszeli bürokratákhoz, illetve azzal…

Svájc nem küld saját gyártmányú fegyvert és lőszert Ukrajnának, arra hivatkozva, hogy a katonai segítséggel megszegnék az állam semlegességét.
👊Svájcnak már megint több ész és taktikai érzék jutott,…

Ebben a háborúban most első helyen az életeket kellene megmenteni, minden más utána jön.
A nyugati világ minden befolyását arra kellene használni, hogy mielőbb tűzszünet legyen.

EBEK ÓRÁJA

Gyerekek, rendőrök és kutyák voltak a főszereplői annak a rendhagyó tanórának, amelyet Kecskeméten, a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola 6. c osztályában tartottak.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA

A finn balos kormányfő úgy ígért vadászgépeket a háborúba, hogy a saját országában SENKI nem tudott róla. Ő az a nő, akinek pár hónapja még azért tapsoltak a dollárbalosok, mert jól táncol. Úgy tűnik,…

Nekem hiányzik már egy nagygyűlés a nemzeti ünnepen, vagy egy Békemenet. Abszolút jó dolognak tartom, sőt érthető, hogy Kiskörösön mond beszédet Orbán Viktor, de jó lenne már egy olyan esemény is ahol…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média