️ A közelgő gazdasági válság hatásaival kapcsolatban két szélsőséges álláspont uralja a médiát.

1️⃣ Az egyik szerint Magyarország képes lehet teljes egészében elkerülni a válság vetette hullámokat.
2️⃣ A másik szerint hazánk gazdasága és energiaellátása már most is az összeomlás szélén van.

Mindkét narratíva téves.

👉 Magyarország kis, nyitott gazdaság, így a szakpolitika a válság negatív hatásainak begyűrűzését legfeljebb tompítani tudja, megakadályozni nem.
👉 A relatív helyzetünk azonban biztató; ma például a magyar gazdaság felkészültebben várja a kibontakozó válságot, mint 2008 előtt, így remélhetőleg a károk is kisebbek lesznek.

The Fair Right Ádámmal beszélgettünk.
👇 Teljes adás kommentben.

Figyeljétek ki, ebből az Arató Gergely - ből még miniszter lesz Britanniában!

Látom a parizeres igyekezetét.. rajtam is biztos látszott amikor balettozni tanultam az is valahogy így végződött..

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média