️Elindult új…
A Tisza megkezdte a rezsicsökkentési program kivezetésének előkészítését.
👉 Egy új törvényjavaslat arra kötelezné a villamosenergia-szolgáltatókat, hogy minden okosmérővel rendelkező fogyasztónak dinamikus (azaz az aktuális tőzsdei árakat követő) árképzés mellett is ajánlatot tegyenek.
👉 A kormány ezzel párhuzamosan - az egyik első programjának keretében - megkezdi a háztartások okosmérővel történő felszerelését.
👉 A javaslattevő hangsúlyozza, hogy a hatósági árak továbbra is elérhetőek és a lépés csak a fogyasztók választási lehetőségének bővítését célozza.
Csakhogy ennek így nem sok értelme van.
👉 A jelenlegi piaci árkörnyezetben ugyanis aligha lehet olyan fogyasztási profilt előállítani, amely mellett a dinamikus tarifa kedvezőbb lenne egy háztartás számára a hatóságinál.
👉 Senki sem akar többet fizetni az áramért, aki mégis, az eddig is megtehette, hiszen a rezsicsökkentési programból való kilépést és a piaci beszerzést nem tiltotta semmi.
👉 A törvényjavaslat tehát egy egyelőre nem létező fogyasztói igényt elégítene ki.
A helyzet pedig érdemben akkor változna, ha a hatósági árakat drasztikusan megemelnék, vagy eltörölnék.
️Elindult új…
❤️🙏🇭
megjelent Sly papa, azaz Szarvas Szilveszter új podcastjének első adása, Lentulai Krisztián beszéllel.
videó linkje a kommenteknél!
👉A rendszerváltás akkor jön majd el, amikor a dupla családiból fizetitek a 480-as benzint, miután megettétek az 5 százalékos áfatartalmú almát

👉Péter Magyar szerint pedig egy rossz vicc, hogy ő…
Mi okozta a Fidesz vereségét?
Ikon!
💪🇭
A dupla családi pótlék ugyanott van, ahol a 480 forintos benzin.
Vagyis sehol.
A nagyúr ígéreteiből egyelőre ennyi látszik.
Végre itt a jó idő? 
Egy gondolatkísérlet:
️Nem adenaueres kereszténydemokráciásdi,
️nem scrutonos angolszász-molyirtószagú neokon konzervativizmus (ők nem is szerettek soha sajnos igazán)
️ a legkevésbé…