Pintér Bence egyik legfőbb követelése az volt a Győr-Szol felé megválasztását követően, hogy a cég közbeszerzésen válassza ki a városüzemeltetés területén az alvállalkozókat.
A Győr-Szol így is tett, transzparens pályázatot hirdetett, ami miatt Pintér Bence azóta többször is elismerését fejezte ki a közgyűlésen.

Most, hogy az a párt, melynek színeiben polgármesterré választották (Momentum) is belekeveredett egy budapesti korrupciós ügybe, jónak látja ismételten gyanúba keverni a helyi képviselőket.

A tények:

- 2025 tavaszán képviselőtársaimmal lenyírtuk a térdig a érő füvet Marcalvárosban, felhívva a figyelmet az önkormányzat és a Győrszol közti városüzemeltetési megállapodás megkötésének sürgősségére. Akkor még nem emelték normává a közterületeken a térdig érő füvet (alias “vágatlan május”).
- A közbeszerzésen rengeteg cég indult, a versenyben a legolcsóbbat hozták ki győztesnek. (Ez azt is jelentette, hogy a pályázó helyi cégek nem kaptak munkát.)

Minden vizsgálat elé állunk képviselőtársaimmal együtt, hogy világossá tegyük: nem tűrjük az ellenünk indított polgármesteri bosszúhadjáratot, mint ahogy természetesen semmiféle korrupciót sem tűrünk el, legyen az fideszes vagy momentumos városvezetőkhöz köthető.

Bónuszkérdés: tudott-e Szakács András, Pintér Bence önkormányzati képviselője a kiterjedt fővárosi korrupciós hálózatról? Tudvalevő, hogy Szakács András számos országos momentumos kampány aktív szervezője volt, továbbá az egyik momentumos fővárosi kerületi önkormányzatnál végzett tanácsadói tevékenysége is közismert.

A teremtett világ megóvása nem divat kérdése, hanem felelősség.

A Környezetvédelmi Világnapon érdemes felidéznünk: gyermekeink és unokáink jövője azon is múlik, milyen állapotban adjuk tovább nekik…

Egy hét. Öt miniszterelnöki utazás. Rengeteg kérdés.

A valódi kormányzás helyét átvette az influenszer-politizálás. A miniszterelnök külföldi tárgyalásairól a nyilvánosság alig tud meg valamit. A…

💪 Kenyából, Zambiából, El Salvadorból és Srí Lankáról érkeztek Csepelre, a KIMBA-ba felsőfokú szakmai képzésre. A UWW mentorprogramjának vezetője Farkas Gábor birkózónk, a Testnevelési Egyetem…

Tegnap este Szentendrén, a nemzeti összetartozás napján az összetartozás - ezúttal szimbolikus - tüze mellett állva újra átéreztük, mit jelent egymáshoz és a magyar nemzethez tartozni.
Sokan voltunk,…

Háttérben zajló manipuláció
Amit eddig sokan csak sejtettek, azt most maga Holló Gábor mondta ki: tudatosan alakították, melyik hírek jussanak el a magyar emberekhez és melyek ne.
️ Saját bevallása…

Brüsszel megfogalmazta a parancsait, Ursula von der Leyen és Magyar Péter között pedig egyetértés jött létre, hogy ezeket a parancsokat a Tisza-kormány teljesíteni is fogja.
☝️ Ha ez bekövetkezik,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média