👫Mi újság Dézsiéknél
️ Hétfő reggel van. Kicsit még álmos vagyok, de nem tudom, hogy miért, hiszen tegnap este korán ágyba bújtam.
Gondolom, hogy már mással is előfordult, hogy minél többet aludt, annál fáradtabban ébredt. ️ Miért van ez? Nem tudom. Majd egyszer utánanézek.
Itt ásítozok a kádban fekve. De, a jó hír, hogy van melegvíz. Működik a kazán! Hurrá
👩 Vera már a konyhában serénykedik, Bodza tolja a szokásos, reggeli szövegét, amibe időnként Tyukkerbogyó, a rózsás kakadu is bekapcsolódik. Szoktam így-úgy becézgetni őket. Mindenre hallgatnak.
Tegnap kimentünk Artúrral, a fehérbóbitás, szuper intelligens kakaduval ellenőrízni az újabb, épülő madárházak építését. Öröm volt nézni, ahogy kioktatta Szofikát és Hobót, hogyan kell egy kutyának rendesen viselkedni.
✌️Egyébként jól haladunk️Tavasszal már újabb röpdékben garázdálkodhatnak a mentett papagájok.
Megtiszteltetés volt számunkra, hogy Molnár Karolina, a Belügyminisztérium stratégiai fejlesztésekért felelős államtitkára nálunk járt a Kardiológián. Tegnap este tettem ki az erről készült rövid videót. Az általa menedzselt Egészség Ablak applikációról beszélgettünk, ami az eddigi tapasztalataink alapján jelentősen megkönnyíti a betegek információhoz és szakrendelői előjegyzéshez jutását, többek között. Aki még nem töltötte le a telefonjára, az tegye meg️Rendkívül praktikus.
️ Verácska, ha éppen nem tanul, akkor a szuper Jolly a szellemes pólójában sürög-forog a konyhában. Gerzson és Panka is csak meresztgették a szemeiket, hogy “Anya” miket művel. Főz, mos, takarít
Csak ámulunk és bámulunk Mert időnként alaposan “körbe porszívóz” minket. Ilyeneket mond, hogy:
- “Húzd be a lábad️”
- “Nem mennétek egy picit odébb️”
Csakhogy, mi a jelenlétünkkel demonstráljuk, hogy mennyire szeretnénk segíteni. Ha tudnánk.
Tegnap nálunk járt Zéta, vagyis Almási Zétény, a Jolly, a szellem mesekönyvem grafikusa. Az első kötet meséiben Jolly, a mindenkinek segítséget nyújtó, aranyos kis szellem az őskorban, a lovagkorban, az egyiptomi fáraók korában és 2025-ben Győrben járt. Jó kis sztorik, és fantasztikus öröm számunkra, hogy a visszajelzések alapján a gyerekek is szeretik.
Most már a jövőt tervezve, a második kötet meséinek a helyszíneit egyeztettük.
Úgy néz ki, hogy a négy fejezetből az egyik a jura korban, a nagy ősállatok korában, a második a római korban, a harmadik a vadnyugaton fog játszódni.
De️ Melyik korban játszódjon a negyedik fejezet
Tudnának/tudnátok ebben segíteni
Várjuk kommentben az ötleteket️❤️
️ Azon gondolkodtam éppen itt a 🛀kádban tespedve, hogy Verácska vajon mikor hozza a reggeli, második kávémat
Erre mi történik️Oldalra nézek a kis asztalkára és már itt van
️ Vajon mikor hozta ide️ Én olyan vagyok most, mint egy lassított felvétel, Vera pedig fel van pörögve. Siet, mert ma reggel kell bejelentkeznie a vizsganapokra. Interneten. Ilyenkor egy-két tárgyat tud csak az első körben felvenni, általában, mert lefagy a rendszer a nagy terheléstől. ️ Miért
❤️ Újabb hét indul, újabb lehetőségekkel️💪🫶 Azért előtte még ásítok néhányat…
A szomszédok már szállingóznak ki az utcánkból. Hallom a fürdő ablakon keresztül. Honnan tudom, hogy ki merre megy️Ez egy zsákutca. Ilyenkor általában csak kifelé mennek az autók.
Na️Gyors hajmosás, aztán pattanok ki én is a kádból. Várnak a kollégák és a betegek.
Mindenkinek nagyon boldog, dolgos és mosolygós hétfőt kívánunk
Szeretettel,
👫 Dézsiék

P.S.: Kérjük, hogy ezt a posztot is legyenek szívesek megosztani.
A “Jolly, a szellem” mesekönyv az alábbi linken 👇 szerezhető be.
https://drdezsi.com/termek/jolly-a-szellem/

Itt meghallgatható mindkét Jolly dal és megtekinthető a kedves kis Jolly video klip (ingyenes).
Aki még nem tette meg, legyen szíves és kövessen be, a “Követem” feliratú kék gomb megnyomásával
Akinél szürke alapon az látható, hogy “Követed”, na ő már azt a gombot lehetőleg ne nyomogassa mert már követ, amiért nagyon köszönjük a figyelmét

Minden szempontból történelmi pillanat, szívből gratulálok! 👏

Felemelő és történelmi pillanat: Budapest a siketsport új világközpontja, Kósa Ádámpedig elsöprő bizalommal megerősített vezetője ennek a…

️Nyilvánosságra került: most bárki elolvashatja a Tisza Párt teljes gazdasági programját. 662 oldalnyi tömény baloldali megszorítás.

️Van itt minden, ami a brüsszeli szem-szájnak ingere: progresszív…

Így ismeri be a brüsszeli elit, hogy Magyar Péter az ő emberük

Karácsony Gergely egy dologban biztos, ő soha semmiért nem volt felelős, ma sem felelős semmiért és egészen biztos, hogy a jövőben sem lesz felelős semmiért.
☝️Karácsony Gergely ugyanis az az ember,…

Közeledik az ünnep, ilyenkor még fontosabb, hogy odafigyeljünk azokra, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. A Gondtalan Élet Intézetbe és a DEDIK-be adományokat vittünk, oda, ahol a törődés igazán…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média