Az a bűne, hogy a magyarokat védte. Álljunk ki közösen Hajdu János mellett! 
Nagy öröm számomra, hogy a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ mai Semmelweis-napi ünnepségén klinikánkról is számos kiváló kollégám részesült elismerésben. Büszke vagyok rájuk, hiszen munkájukkal nemcsak intézményünk jó hírnevét öregbítik, hanem bizonyítják, hogy a magas szakmai színvonal és az emberség kéz a kézben jár.
Szívből gratulálok minden díjazottnak, és köszönöm valamennyi egészségügyi dolgozó áldozatos, lelkiismeretes munkáját. A betegek bizalma és gyógyulása mögött mindig ott állnak azok az emberek, akik ezt a hivatást választották.
Az a bűne, hogy a magyarokat védte. Álljunk ki közösen Hajdu János mellett! 
Miért gondolja Magyar Péter és a Tisza-frakció, hogy bölcsebbek a magyar embereknél? Milyen jogon akarják ők eldönteni, hogy az emberek kit választhatnak képviselőnek? Európában nincs még egy olyan…
Aki olyan széles jogosítványokkal rendelkező szervet, olyan kevés működési garanciával akar létrehozni, mint a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal esetében teszi ezt a Tisza-kormány, az az…
️ Úgy látszik, a bántalmazó kapcsolat nemcsak otthon, hanem párton belül is létezhet: egyik nap még alázás, másnap már óriási szeretet!
Te lecsavartad már?
Ma jeleztem a parlamentben, hogy az önkorlátozást talán az országgyűlésben is kezdhetnénk, ha a légkondiról van szó!
Még akkor is, ha miniszterelnök úrnak 20 fokban is látványosan…
Köszönjük!
Köszönet mindenkinek, akik ilyen embert próbáló hőmérséklet mellett mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ország működőképes maradjon és hogy mindenki vízhez…
Itt vannak az újabb az újabb súlyos fejlemények a GMO-ügyben.
Magyar Péter megpróbálta félrevezetni a magyarokat, de arra talán nem számított, hogy saját államtitkára buktatja le és cáfolja meg.
Az…
Egy 11 éves, sérült gyermeket használt fel Magyar Péter a kampányában. Törvénytelenül.
Ez volna a Tiszás gyermekvédelem
Ha Magyar Péter hazudik, akkor gyalázkodik és személyeskedik. Ezt tette ma is.
A helyzet viszont a következő:
️Minden, amit a felszólalásomban állítottam, az igaz volt.
Dőlnek a dominók.