Tegnap adtuk át a Magyarország 365 fotópályázat díjait. Köszönet az alkotóknak, amiért úgy mesélik hazánk legszebb történetét, hogy ahhoz egyetlen szó sem szükséges.

A köszöntőm teljes szövege:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor Ferenc pápa Magyarországon járt, felidézte azt a sok helyen ismert viccet, miszerint a mennyországban biztos magyarul beszélnek, mert egy örökkévalóság megtanulni.
Lehet ebben valami, a magyar az egyik legnehezebben tanulható nyelv. De mi már csak ezen a nyelven beszélünk, így értelmezzük a világot, így fogjuk fel, és így fogadjuk be.
Ez nekünk lelki gazdagságot ad, de azért nehézzé is tesz sok mindent. Például azt, hogy a külföldiekkel pontosan megértessük magunkat. Nyelvünk nehézségéből adódik, hogy nem mindent lehet, nem mindent tudunk szavakkal átadni azoknak, akik nem beszélik a magyart.
Na, ebben segít a kép és a fotó. A Magyarország 365 pályázaton beérkező fotókat magyarul fényképezték. Úgy, ahogy mi, magyarok látjuk tájainkat, épített örökségünket és közösségeinket. És nagy előny a nyelvhez képest, hogy itt most nem kell tolmács, nem kell szótár, de még a google fordítót sem kell elővennünk. Olyan egyetemleges képi nyelven írták őket, amelyet bármely ország bármely polgára megért.

A Magyarország 365 pályázatra beküldött fotókban egyszerre van benne minden, ami sajátosan magyar, minden, ami időtálló szépség, és az is, ami minden embernek érthető a világban. Itthon készültek, de mindenkihez szólnak.
Amit Önök készítettek, az nem csupán 44 ezer kép, hanem egy korrajz, egy évkönyv, egy évről évre gyarapodó esztétikai büszkeséglajstrom. Hívhatjuk őket sokféleképp, de egy dolog biztos: a 44 ezer kép sokfelől érkezett, de a szülőföldhöz való kötődés köti őket össze.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az, hogy a Magyarország 365 pár év alatt az ország legnagyobb fotópályázatává nőtte ki magát, az nem csak büszkeség, hanem kötelesség is. Kötelesség arra, hogy a műveket minél több helyen, többféle módon bemutassuk. Ezért vonultak fel a képek a debreceni Nagytemplom előtt, a Dunakorzón, vagy éppen az Atlétikai Világbajnokságon. De ez messze nem a történet vége, hanem a kezdete.
A pályázat képeiből készült album az év elején a könyvesboltok polcain is megjelenik, az ország több száz pontján. És ami épp ennyire fontos, ha az alkotók szeretnének részt venni az új programban, akkor a kiválasztott képeket egy online galériában is meg lehet majd vásárolni.
Magyarország legszebb képei tehát az otthonokba költöznek. Miért kellene Brooklyn-hidas vagy akárhol készült külföldi sárga taxis képeket néznünk, ha tudjuk: mindenütt szép, de a legszebb itthon?

Kedves vendégeink!

Az utolsó szó a köszöneté. Szeretnék köszönetet mondani a zsűrinek, amiért 44 ezer képet gondosan, értő és támogató vitával elbíráltak. Súlyos volt a döntés terhe, mivel sok éves tapasztalatuk, hogy a díjra érdemes képek száma makacsul felülmúlja a díjakét.
Hálás köszönet a munkatársaknak, akik fáradtságon, határidőkön és nehézséghullámokon felülkerekedve mindig továbblendítették a pályázat ügyét. Azért, mert szívügyük.
És épp ennyire és leginkább: hálásak vagyunk az alkotóknak. Akik gépet ragadtak, korán keltek, lábat lejártak, napnyugtát vártak, ritka pillanatot fürkésztek, és végül kattintottak.
A végeredmény kiáll magáért és annál sokkal többért is:
Úgy mesélik el hazánk legszebb történetét, hogy ahhoz egyetlen szó sem szükséges. Nekem is csak egyetlen maradt: Köszönjük.