Látványos lett a Budapesti Gazdasági Egyetem új épülete Zuglóban, több mint 6 milliárd forint állami forrásból épült. Az ott dolgozók is aktívan részt vettek a tervezésben, a képeken látszik is, hogy megérte. A BGE Magyarország legnagyobb üzleti egyeteme, 18 ezren járnak ide.

A Lynx kampányra való többszörös túljelentkezésről, a Honvédelem tantárgy próbaoktatásának fontosságáról és eddigi tapasztalatairól is beszéltem a TV2 Mokka című műsorában.

𝗛𝗼𝗴𝘆𝗮𝗻 𝗻𝘆𝗲𝗿𝗵𝗲𝘁𝗷𝘂̈𝗸 𝗺𝗲𝗴 𝗺𝗶 𝗺𝗮𝗴𝘆𝗮𝗿𝗼𝗸 𝗮 𝟮𝟬𝟮𝟬-𝗮𝘀 𝗲́𝘀 𝟮𝟬𝟯𝟬-𝗮𝘀 𝗲́𝘃𝘁𝗶𝘇𝗲𝗱𝗲𝘁?
️ Úgy, hogy másoknál jobban alkalmazzuk az élvonalbeli technológiákat!

A 3D…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média