Az ország gázellátása biztosított. 
Márki-Zay Péter úr megint interjút adott, és megint érdekes dolgokat mondott. Arról beszélt meglepő nyíltsággal, hogy az EU-nak kiemelt szerepe van abban, hogy végre kormányváltás legyen Magyarországon, mert az ellenzéknek ehhez kevés az ereje.
Így mondta: “Orbán Viktor leváltásához kell új alkotmány, új választási törvény, új médiatörvény és médiakörnyezet.
Én nagyon remélem, hogy az Európai Unió, amely már most is bizonyos nyomást gyakorol, valószínűleg több eredményt fog elérni, mint mi itt belföldön, az ellenzék.”
Hát köszönjük, érezzük a törődést. Most például abban, hogy az Erasmusos pénzzel zsarolják Magyarországot. Egy olyan szabályozás miatt, amelyhez hasonló létezik Németországban és Ausztriában is.
Őket nem fenyegetik forrásmegvonással. Nem meglepő és nem is mulatságos. Főleg úgy nem, hogy az oktatás szabályozása nem uniós hatáskör. És egyébként sem a kormányon csattanna az egész, hanem a diákokon.
Az elmúlt hetekben a Bizottság kérései alapján az Országgyűlés 17 törvényjavaslatot fogadott el. De ez nem elég, most újabb jogállaminak mondott nyulakat húznak elő a kalapból.
De a mostani esetből is szépen látszik, hogy az egésznek valójában semmi köze nincs a jogállamisághoz. Annál inkább a nyomásgyakorláshoz. Ahhoz, hogy olyan kormányt szeretnének, amely szépen beáll a sorba, nem az ország érdekeihez igazodik, hanem mások elvárásaihoz.
Lehet, hogy Márki-Zay kapitány úrnak ez tetszik, szerintünk meg nagyon nincs rendben, hogy visszatartják a forrásokat, és visszaélnek a hatalmukkal. Főleg egy ilyen válságok gyötörte időszakban.
Az ország gázellátása biztosított. 
️ Ne a magyar egyetemistákat büntessék azért, mert Magyarország nem asszisztál a brüsszeli mocsár korrupciójához!
El a kezekkel a magyar egyetemektől!
El a kezekkel a magyar egyetemistáktól!
🫵 Te mit…
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter levélben fordult az Európai Bizottság illetékeseihez az Erasmus-ügy miatt.
“Mi megőrizzük a templomainkat, mert a templomaink megőriznek minket” - vallják a libanoni keresztények.
Szijjártó Péterminiszter úr delegációjával ma Libanonba utaztam,…
🩺 Európai Bizottság - diagnózis
Az inflációt és az áremelkedést azok a káros szankciók okozzák, amelyeket Brüsszel erőltet, a baloldal pedig dollárokért támogat.
Szégyen!
2023-ban is Pécsért dolgozunk.
Csizmadia Péter frakcióvezetőnkkel hagyományos évértékelőt tartottunk.
Évindító megbeszélést tartottunk Farkas Éva Erzsébetmakói polgármesterrel. Szó esett az ipari park fejlesztéséről és bővítéséről, amely Makónak kiszámíthatóbb jövőt jelenthet, de beszéltünk a…
Osztozunk a család és a barátok gyászában és megrendülten állunk a ma hajnalban meggyilkolt Baumann Péter főhadnagy tragédiája előtt...
️ A mindössze 29 éves korában elhunyt fiatal rendőr…
️
️
️
Ma 17.00 órakor gyertyagyújtással emlékezünk a hősi halált halt Baumann Péter, rendőr főtörzsőrmesterre, Újbudán, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság épülete előtt