Teltházas rendezvényen adtuk át a Magyarország Magyarország 365 fotópályázat idei díjait.

A köszöntő beszéd teljes szövege:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Egy éve ilyenkor ugyanitt találkoztunk azért,
hogy ünnepeljük a magyar fotóművészetet, gyönyörködjünk új alkotásokban, és díjakat adjunk át.

Egy év, és milyen hosszú egy év volt ez.
Az a tavaly decemberi nap mintha egy másik korban lett volna. Akkor az volt a fő kérdés, hogy végleg magunk mögött hagyhatjuk-e a nyitások-zárások időszakát, és lesz-e újabb járványhullám?

Nagy hullám már nem lett, de jött helyette más. A történelem.
Újra ránktörte a kaput, és hozott mindent, amit már a múlt részének tekintettünk. Háborút, gazdasági nehézségeket és az örök dilemmánkat, hogy hogyan kerülhetnénk el a súlyos következményeket?

Ne ijedjenek meg, nem érzem magam a Parlamentben, és véletlenül sem szeretnék elmerülni bármely napi politikai vitánkban, mert nem ezért vagyunk itt.

Csak azért hozom ezt ide, mert nem vitás, újra bizonytalanság vesz minket körbe. És ha bizonytalanság van, ha nagy nehézségek, akkor sokan talán feltennék a kérdést: miért kell most ennyi erőforrást, máshol is nagyon elkélő energiát tenni egy pályázatba?

A válasz egyszerű.
Mert különben miért csináljuk ezt az egészet? A nehéz időszakokban van igazán szükség arra, hogy belekapaszkodjunk abba, ami megtart, ami ideköt, ami felemel. Különösen ilyenkor van szükség arra, hogy észrevegyük a szépet és a jót. Nehéz időkben is kell valami, ilyenkor kell igazán, ami helyes úton tart bennünket.
A Magyarország 365 fotópályázat és 3500 pályázó, aki gépet ragadott, akaratlanul, vagy nagyon is tudatosan ehhez járult hozzá. Pedig nem volt könnyű dolguk.

A fotózás állandóvá tesz egy pillanatot. Megörökít, kiemel, megőriz. Mindezt egy gyorsan változó és bizonytalan világban. Különleges érzék kell ahhoz, hogy felismerjük az állandóságokat. Különleges érzék és annál is több türelem kell hozzá, de megéri: mert bár a világ bizonytalan, de egy dolog biztos:
a szépnek mindig lehet örülni.

Amióta utoljára találkoztunk, ez a pályázat újabb és újabb utakat járt be. Kiállításai megjárták a Duna-korzót, ezekben a napokban Debrecen városát, hogy aztán jövőre újra visszatérjenek Budapestre, majd újabb magyar városokba. Talán ebből is látszik, hogy nekünk az a tervünk, hogy a mai esemény nem valaminek a vége, hanem lendületet adó kezdete. Minden erőnkkel keressük majd a lehetőséget, hogy ezeket az alkotásokat az egész országgal megismertessük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretnék három irányba köszönetet mondani.
Először is a fáradtságot nem ismerő munkatársainknak és a zsűritagoknak, akik régóta dolgoznak azon, hogy ez a pályázat az ország legnagyobb ilyen kezdeményezése legyen. Az is lett.

Köszönet a pályázók családtagjainak, a támogatásért és a türelemért. Amiért elengedték és biztatták őket, hogy elkapják azt a remélt pillanatot. Ismerek olyan pályázóból lett zsűritagot, aki 11-szer ment ki ugyanarra a helyre, hogy végre jók legyenek a fények. Olyat is, aki százmétereket araszolt sötét barlangokban. (Hogy aztán ott találkozzon egy másik fotóssal valahol a denevérek alatt). Ilyet csak erős családi támogatás mellett lehet végigvinni.

És végül, nagyon nagy köszönetet szeretnék mondani a pályázóknak. Nyerteseknek és leendő nyerteseknek. Ők együtt, most még nehezen felbecsülhetően nagyot alkottak. Látleletet adtak arról, milyen is volt Magyarország 2022-ben. Erre egyébként sokan mások is vállalkoznak, de ők nem álltak meg itt, ennél is továbbmentek. Megmutatták hazánk legszebb arcait.

Akik végignézik a képeket, sokfélét gondolhatnak majd, de alighanem egy közös következtetésben találkoznak: Magyarország tele van magával ragadó és felemelő helyekkel, korszakos épületekkel és élni akaró közösségekkel.

Ezek a képek sokféle nézőpontból mutatják meg Magyarországot, de egy dolog közös bennük: nem a tökéletességről szólnak, hanem egy olyan helyről, amelyhez minden napi nehézségeink ellenére is makacsul kötődünk, és amelyet szeretünk.

Nem tudom, Klebelsberg Kunó mit gondolt a fotográfiáról, de bárhogy is legyen, sok évtizeddel ezelőtt azt hiszem, nekünk is üzent. Úgy mondta:

„Egy nép csak azzal szerez jogot ahhoz a földhöz, amely hazája, ha azt halhatatlan művekkel kapcsolja magához”.

Köszönet Önöknek ezekért a kapcsokért. Éljen a magyar fotográfia, nehezebb időkben, és azon túl is!

Gratulálok a díjazottaknak, és köszönöm a megtisztelő figyelmet!