Köszönöm a meghívást a tegnapi debreceni fórumra. Legutóbb még a választás előtt találkoztunk, és azóta sok, és annál is több dolog történt. A háború árnyéka velünk maradt, a gazdasági bajok pedig sokasodtak. Így hát volt miről beszélnünk.

Szó esett hazánk energetikai ellátásáról, a saját lábon állás szükségességéről, és mindenekelőtt arról, hogy hogyan kellene irányváltást elérni a szankciós politikában. A fórum idején már zajlott az uniós csúcstalálkozó. Ezen a miniszterelnök elérte, hogy a szankciók új hullámát jelentő gázársapka Magyarországra ne vonatkozzon. Ez ugyanis azzal a következménnyel járhat, hogy Oroszország leállítja az Európába irányuló szállításait. A tegnapi csatából tehát jól jöttünk ki, de a vita alighanem hosszú hónapokig velünk marad.

Bárhogy is alakuljon, Debrecen városvezetése és képviselői mindent megtesznek azért, hogy a város gyarapodó pályán maradjon. Gőzerővel zajlik a BMW-gyár építése, amelyben 2025-től évi 150 ezer csúcsmodern autót gyártanak majd.

Köszönöm a vendéglátást! Mindig szívesen jövünk, ebben a városban mindig otthon vagyunk.

Október 23. híd a mai élet és a történelem között.
Erről beszéltem a minisztériumi ünnepségen, majd ezt követően elismeréseket adtam át a Pénzügyminisztériumban és intézményeiben kiválóan dolgozó…

️Megvédtük a magyar érdekeket Brüsszelben: Magyarország mentesítést kap a gázársapka alól, így továbbra is biztosított hazánk gázellátása!

Az állam- és kormányfők tanácsülésén az Európai Bizottság…

Az elhibázott brüsszeli szankciók szerte Európában olyan energia és inflációs válságot eredményeztek, amibe sorra buknak bele a szankció- és háborúpárti kormányok. Most éppen a brit kormány bukott meg…

Uniós iránymutatás szerint, Magyarországon az idén is a szociális partnerek egyeztetnek a jövő évi minimálbér összegéről. Már azelőtt is megfeleltünk ennek az irányelvnek, mielőtt az szavazott volna…

Újabb mérföldkőhöz érkeztünk a Dunakeszi Diáknegyed építése kapcsán!
Bokrétaünnepet tartottunk az iskolakomplexum építkezésénél! Dióssi Csaba polgármesterrel és a kivitelező cég képviselőivel vettünk…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média