A 24 uniós tagállam fővárosában fizetendő lakossági földgázárak átlaga áprilisban 12,69 eurócent/kWh volt, ami négy és félszerese a magyar árnak. Súlyos tény, hogy az év első hónapjához képest Londonban csaknem 90%-kal, Bécsben 40%-kal, Rómában közel negyedével növekedett a lakossági földgáz ára.

Ha bevezetnék a brüsszeli energetikai szankciókat, ez a - már így is drasztikus - áremelkedési folyamat további lendületet kapna.

Ez ép elég ok arra, hogy észnél legyünk, és ne fogadjunk el olyan terveket, amelyek ránk nagyobb terheket raknának, mint Oroszországra.

Vejkey Imre: Ha őseinkhez méltó honpolgárok akarunk lenni, akkor meg kell tartanunk történelmi alkotmányunk iránymutató szellemi erejét, vagyis mindent meg kell tennünk azért, hogy nemzeti-keresztény…

Az épülő Diáknegyed kivitelezőivel egyeztettünk, áttekintettük az építkezés előttünk álló folyamatait. Az ország legnagyobb középiskolai beruházása valósul meg Dunakeszin.

Kalandra fel!

️ A koronavírust nem tudhatjuk teljes egészében a hátunk mögött, azonban már kisebb a kockázat, így idén járványügyi korlátozások nélkül megtarthatók a nyári táborok.

A kormány 2012-ben…

Az Oroszországra kivetett szankciók az európai gazdaságot is hátráltatják

Az orosz–ukrán fegyveres konfliktus kirobbanása óta az egyik legmeghatározóbb témája az európai közbeszédnek az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média