🟠Kedves követőim
️
🟠Köszönöm a bizalmat
️
🟠Az a legfontosabb, hogy béke legyen és az egész magyarság előre menjen
️

Fórum a XVII. kerületben:
A háborús események mellett az elmúlt évek helyi eredményeiről is beszéltünk. Volt miről: átadásra vár az új sport- és rendezvényközpont, az orvosi rendelők többsége megújult, zajlik a Bajcsy-Zsilinszky kórház felújítása, és 4,3 milliárdból korszerűsítik a Ferihegyi úti járóbeteg szakrendelőt. A kerületen áthaladó szolnoki vasútvonal mellett bő egy kilométeres zajárnyékoló fal épült, a hatvani vonalnál pedig két felüljáró és egy új megálló. Rákoskerten épül a Makovecz Imre által tervezett új református templom. Mivel nő az itt élő gyermekek száma, ezért az óvodai és bölcsődei férőhelyek is bővültek.
Dunai Mónika képviselőtársamnak oroszlánrésze van abban, hogy ezek a fejlesztések megvalósulnak. Aki ismeri, tudja, hogy nagy munkabírással teszi a dolgát, és ennek itt Rákosmentén meg is látszanak az eredményei. És még egy dolog: a folyamatos baloldali provokációkkal és sértegetésekkel terhelt parlamentben fontos, hogy legyenek olyan képviselők, akik munkabírásukon túl derűt és optimizmust képviselnek a ház falai között.
Hajrá, Dunai Mónika! Hajrá, Rákosmente!
🟠Kedves követőim
️
🟠Köszönöm a bizalmat
️
🟠Az a legfontosabb, hogy béke legyen és az egész magyarság előre menjen
️

Nyugalom, higgadtság, tapasztalat.
Nyugalom, higgadtság, tapasztalat.
Nyugalom, higgadtság, tapasztalat.
Meg kell védenünk a hazai élelmiszer- és takarmányellátás biztonságát!
#agrárminiszter #magyaragrárium #élelmiszerellátás
A nemzeti, az uniós és várható magánbefektetői forrásokkal együtt háromszor annyi forrást kap az agrárium, mint eddig.
Őrizzük meg hazánk békéjét és biztonságát!
Orbán Viktor: Nekem nagyobb reményeim vannak a választással kapcsolatban, mint a puszta győzelem.
Azt remélem, hogy a negyedik vereséget már nem élik túl a kommunisták. 
Jó ütemben halad a körforgalom kiépítése Balatonkenesén.
Minden segítséget megadunk a háború elől menekülőknek.
Már csak 4 hét van a választásokig. Előre! Nem hátra! 
🟠Előre menne, nem hátra?
🟠Semmi kétség, Fidesz a segítség
️









