20 éve nyílt meg a Terror Háza Múzeum, amely így már két évtizede teljesít pótolhatatlan szolgálatot a kommunista és nyilas bűnök feltárásában és bemutatásában. A megnyitón csaknem százezer ember vett részt, hogy így emlékezzen diktatúrák áldozataira. A tömeg az Oktogontól a Kodály köröndig állt. Az Andrássy út 60. alatti múzeumot az ígéreteknek megfelelően addig nem zárták be, amíg volt érdeklődő. Az utolsó csoportot éjjel kettőkor engedték be.

Én is sokszor jártam itt, nem ritkán külföldi vendégekkel. Jól emlékszem arra az esetre, amikor az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének egy csoportját kísértük el a múzeumba. A látogatás előtt a skandináv küldöttek arról beszéltek, nem értik, miért ilyen nagy az ellentét a magyar jobb- és baloldal között (hozzátették, hogy ők még a szélsőbalosokkal is nagyon jó párbeszédben vannak.). Elmondtam nekik, hogy számunkra ez nem szimpla politikaelméleti véleménykülönbség, hanem tragikus történelmi tapasztalat. Meséltem nekik a háború borzalmairól, és arról, hogy a kommunisták hogyan kobozták el a nagyszüleimtől földjeiket és a házuk egy részét, hogy aztán idegen családokat költöztessenek be. Azt is hozzátettem, hogy ők még a szerencsések közé tartoztak, mert nem telepítették őket ki (mint ahogy a feleségem nagyszüleit), és nem kínozták őket pincékben. A személyes történetet ezek után a megdöbbentően átütő és lelket érintő múzeum tette nyomatékossá. Emlékszem a csoport csendjére az áldozatok és a tettesek falánál. Miután kijöttünk, azt mondták, most már jobban értik az egészet.

Nem ők voltak az egyetlenek. Az elmúlt húsz évben több, mint 7 millió ember látta a Terror Háza Múzeumot. Ez 7 millió fontos lépés annak érdekében, hogy ilyen rémtettek hazánkban még egyszer ne fordulhassanak elő. És azért, hogy minél többen tudják a világon: mi már átéltük a szélsőséges ideológiák borzalmait, és még egyszer nem kérünk belőlük.

Köszönet Schmidt Márianak és munkatársainak ezért a munkáért.

Deák Ferenc Akadémia Mosonmagyaróváron
Ma esti vendégeimmel, Földi-Kovács Andreával, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi tagjával és Földi Lászlóval, a Védett Társadalom Alapítvány elnökével…

Minden ország aggódik az Ukrajnában rekedt állampolgárai miatt, így távoli országok is kérik a segítségünket.

Az este telefonon beszéltem Szubrahmanjam Dzsaisankar indiai és Hoszein Amirabdollahián…

Kedves Barátom!

Találkozzunk 2022. március 3-án, 17 óra 30 perckor.
Helyszín: Leányfalu - Faluház és Ravasz László Könyvtár

Olyan összetartó közösség létrehozását és működtetését szeretnénk elérni,…

A közösségekben hiszek!
Szövetséget kötünk.🤝
Közösen elértük, hogy Solymáron a Cédrus Táncegyüttest, az önkéntes tűzoltókat🧑‍ és a német nemzetiségi közösséget is támogatja a kormány.
Hajrá, Solymár!…

Ma délután Pió Márta újságíró, íróval találkoztam Mosonmagyaróváron, a Huszár Gál Városi Könyvtárban a Titkok és történetek című könyv bemutatója kapcsán. A kötetlen beszélgetésen izgalmas történelmi…

Lengyel, magyar két jó barát… 🤝🇭🇺

Lengyelországból érkező fiatal ösztöndíjasokkal találkoztam, melynek keretében ismertettem velük a magyar klímapolitika főbb irányvonalait.

🟢 Hajrá, V4! Hajrá,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média