Két helyszín között félúton, egy parkolóhelyre félrehúzódva, mobilon néztem meg a mai gyorskorcsolya-döntőt. Nehéz megemészteni a drámai perceket, de pár óra elteltével talán már nem annyira a kizárással elvett arany, hanem a Liu testvérek elképesztő eredménysorozata érződik és látszik jobban.

A testvérek közül ma hiába győzött Sándor, kizárták, így öccse lehetett a bronzérmes. Ez a harmadik hely ebben a sportágban az első magyar egyéni dobogós helyezés. Egyben azt is jelenti, hogy ez az első téli olimpia, amelyen a magyarok több érmet is nyertek (szombaton a vegyes váltó tagjaiként lettek harmadikak).

Shaoang, becenevén Ádó, úgy lett kétszeres bronzérmes, hogy szereplése ezen az olimpián még január végén is kérdéses volt. Elkapta a koronavírust, és csak később utazhatott társai után.

A két testvér összetartásáról mindent elmondanak Sándor szavai:

"Nem egymás ellen vagyunk, odafigyelünk a másikra. Édesapánk azt tanította, bármelyikünk is győz, az aranyérem a családban marad."

Ezen az olimpián versenyeznek még 500 és 1500 méter egyéniben, és címvédőként az 5000 méteres férfiváltó tagjaiként is, éremesélyesként.
Nem tudjuk, hogy ezek a döntők mit hoznak majd, de ők ketten már eddig is hoztak valamit, és nem is keveset: erőt és példát mutató tartást, és nem kevés büszkeséget az egész országnak. Köszönjük.

Újabb videó látott napvilágot, amely a brüsszeli kettős mércét igazolja.

Dalibor Rohac, a Soros György pénzelte American Enterprise Institute elemzője szerint, ha egy tagország azt teszi, amit…

Orbán Viktor kiállt Marine Le Pen mellett. 🤝🇫🇷
Négyezer támogatója előtt tartotta meg hivatalos kampánynyitóját a francia Nemzeti Tömörülés (RN) párt elnöke. Az eseményen levetítették Orbán Viktor…

2022 februárjában olyan támogatás érkezik a Rábaköz és a Sokoróalja településein élő családokhoz, amelyre korábban még nem volt példa a történelemben.

Hajrá Rábaköz és Sokoróalja!

Legyen jobb vidéken élni!

A földeáki falugyűlésen megköszöntem a lehetőséget, hogy az elmúlt években együtt dolgozhattunk az itt élők életminőségének javításáért.

Ezt a munkát folytatjuk: hogy a…

Nagyot változott a világ 30 év alatt…

„Azzal az óhajjal, hogy elmélyítsék a népeik közötti szolidaritást, miközben történelmüket, kultúrájukat és hagyományaikat tiszteletben tartják” - szól az 1992.…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média