️
️ Ma kezdődik a kézilabda Európa-bajnokság az új budapesti sportcsarnokban. Hajrá, magyarok! 

Kampánynapló:
A fanyalgó cinizmustól az intézkedéseket keveslő számonkérésekig terjednek az ellenzéki reakciók azután, hogy a kormányfő árstopot jelentett be pár kiemelt élelmiszer esetében. A használj-kevesebb-gázt-és áramot jellegű életvezetési tanácsok után már kevés dolgon lepődünk meg. Mindenesetre, ha kicsit is komolyan gondolnák az elmúlt hónapokban előadott dühös tónusú parlamenti felszólalásaikat, akkor a mai döntést egyenként és csoportosan is támogatniuk kellene. Nem teszik, és ez most már legyen az ő felelősségük.
A rend kedvéért azért érdemes összeszednünk, hogy milyen döntések születtek még azért, hogy a családok minél kisebb megélhetési viszontagsággal vészeljék át a vírus sokadik hullámainak időszakát:
- Hitelmoratórium: ez június 30-ig érvényes egyes társadalmi csoportok számára (pl. gyermeket várók és nevelők, nyugdíjasok, közfoglalkoztatottak).
- Kamatstop: a jelzáloghitelek kamatai nem lehetnek magasabbak az október végi szintnél (ez átlagosan havi 11 ezer forintos támogatás).
- Rezsicsökkentés a vállalkozóknak is: a kisvállalkozók is beléphetnek az úgynevezett egyetemes szolgáltatói körbe (ez olyan cégekre vonatkozik, amelyek legfeljebb 10 főt foglalkoztatnak és bevételük 4 milliárd alatti).
- A benzinár befagyasztása: ezt a döntést a parlament is megerősítette, három hónapra 480 forint a benzin és a gázolaj árának felső határa.
- Rugalmasabb szabályok a SZÉP-kártyák felhasználásánál: május végéig hideg élelmiszert is lehet venni a kártyákkal, ez az alszámlák közötti átjárhatóság miatt gyakorlatilag minden alszámlára vonatkozik.
- És ha ez nem lenne elég, akkor tovább csökkennek az adók: megszűnik a szakképzési hozzájárulás, 2,5 százalékponttal csökken a szocho mértéke; a munkaadói adók összességében 17-ről 13 százalékra csökkennek, ez az eddigi legnagyobb ilyen jellegű adócsökkentés.
- A több százezer forintos családi adóvisszatérítés és a 25 év alatti adómentesség ömagában is vaskos tételt jelent.
Ha a baloldali pártokat egy dekányit is érdekelnék a járvány alatti megélhetési kérdések, akkor legalább párat megtámogattak volna ezen döntések közül. A kormány persze így is végre tudja hajtani ezeket, de jelzésértékű lett volna. Nem tették, így hát továbbra is csak a szörnyűséges fejezeteit ismerjük a Nagy Baloldali Szívdobbanás Programjának: minimálbér nuku, fizetős egészségügy, megemelt SZJA-kulcsok és társasági adó, felejtős 13. havi nyugdíj, a családtámogatások leválasztása a munkavégzés követelményétől, és persze a menjél-inkább-gyalog jótanács.
Minden ez, csak nem balra ikszelésre ingerlő ajánlat.
️
️ Ma kezdődik a kézilabda Európa-bajnokság az új budapesti sportcsarnokban. Hajrá, magyarok! 

A magyarországi munkanélküliségi ráta az EU-s tagállamok között a hatodik legjobb, ebben már csak Csehország, Hollandia, Lengyelország, Németország és Málta mutathat fel jobb eredményt (Eurostat).…
️Gyermekeink védelméért a legvégsőkig kiállunk!
☝️A magyar emberek elsőként Európában népszavazáson fejezhetik ki véleményüket a gyermekvédelem ügyében.
Áder János a gyermekvédelmi népszavazás…
Az idei első kiscsikó az éjszaka megszületett
Piros volt a paradicsom, nem sárga. Olcsó lesz a kristálycukor, nem drága!
️
"Requiem egy hadseregért" 
Dicsőség a doni hősök emlékének! 
☝️ A Nézőpont Intézet előrejelzése szerint, ha „most vasárnap” lenne a választás, minden második, belföldi szavazó a Fidesz és a KDNP közös listájára szavazna.
Ezzel szemben a baloldali közös listára…
Album Srí Lanka
Püski - Megemlékező szentmise a doni katasztrófa áldozataira
Idén 30 éve gyújtanak emléktűzet a Donnál elesett áldozatok tiszteletére Püskin a megemlékező szentmise előtt. 1943. január 12-én mínusz 30…