Az az érzésünk, hogy ha Márki-Zay Péter kapitány úr meglátna egy kóbor falevelet, még azt is leostobázná.

Többek között így jellemezte azokat, akik nem úgy gondolkodnak, mint ő:

Végtelen tájékozatlanságban élő, szerencsétlen, megtévesztett, ostoba, sötétben tartott, tárgyával etetett gomba.

Itt a válasz:

Dömötör Csaba:

"A velem szemben ülő képviselőknek egyetlen szava sincs, amikor Márki-Zay Péter magyarok millióit sértegeti.

Ez azt jelenti, hogy egyetértenek vele. Higgyék el, hogy ennek lesz is…

Újabb útfelújítás választókörzetemben!
👍 Ezúttal Szentgáloskéren a József Attila utca kapott új aszfaltburkolatot.
👉 A beruházást a Magyar Falu Program vissza nem térítendő támogatásából sikerült…

Az Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet 284,3 millió forint támogatást kapott járóbeteg szakellátó szolgáltatások fejlesztésére.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média