Átadtuk a Magyarország 365 fotópályázat idei díjait.

Köszönet mondunk a pályázóknak, akik minden eddiginél több, 37 ezer alkotást küldtek be. Köszönjük, hogy képek ezreivel mondták el azt, amit mi ebben az országban sok millióan érzünk. Ezerféle nézőpontból és tízezernyi árnyalatban mutatták meg hazánkat. Egy olyan országot, amely minden napi nehézség ellenére nagy reményekkel tekinthet a jövőbe.

Ha a hazaszeretet ihleti, nincs olyan kép, amely ne adna valamit hozzá a magyarok történetéhez. Köszönjük, hogy együtt írhatjuk, gratulálunk a díjazottaknak, Isten éltesse a magyar fotósokat!

A díjátadón elmondott köszöntő teljes szövege:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt igazgató úr!

Az ember történetmesélő lény. Olyannyira, hogy vannak történészek, akik azt állítják, hogy az embert nem is az eszközhasználat, sokkal inkább a történetmesélés képessége emelte ki az állatvilágból. Nem azért vagyunk itt ezt eldöntsük, de az biztosnak látszik, hogy a történetmesélés egyidős az emberi nyelvvel és gondolkodással.

Valamikor 30-40 ezer évvel ezelőtt lehetett, amikor korai elődeink arra jutottak, hogy a történeteket meg is kellene örökíteniük. Széndarabokat ragadtak, és olyan történeteket rajzoltak a barlang falára, amely a legjobban foglalkoztatta őket. Ezzel megszületett a kép, mint a történetmesélés legősibb formája. Nem tudhatjuk pontosan, hogy ezek a rajzok milyen célt szolgáltak, de nem túlzás kijelentenünk, hogy a kép ősibb, mint az írás, és minden más tárgyiasult kommunikációs forma.

Eltelt pár tízezer év, de a kép népszerűsége töretlen. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy itt vagyunk a mai díjátadón.

A Magyarország 365 fotópályázat párak ötletéből, és ezrek szenvedélyéből született. Büszkék vagyunk arra, hogy az idei pályázatra minden korábbinál több, 37 ezer pályamű érkezett. Ez 37 ezer bizonyíték arra, hogy a járvány nehéz időszaka sem törte derékba a kezdeményezés erejét.

A mai díjátadó nem a vége valaminek, hanem a lendületet adó kezdete. A következő hónapokban azon leszünk, hogy – amennyire a járványhelyzet engedi – az alkotásokat többféle módon és sokféle helyen mutassuk be a hazai nyilvánosságnak. Pár kiválasztott képet itt az Eiffel Műhelyházban lehet megtekinteni, és még ebben a hónapban elindul a kiállítás a pesti belvárosi Duna-parton.

Szeretnénk köszönetet mondani a munkatársaknak, akik egy nehéz és hosszúra nyúlt évben is nagy lelkesedéssel hozták tető alá a pályázatot.

Elismerő köszönet illeti a zsűri tagjait, amiért 37 ezer képet véleményeztek, hát, nem volt könnyű dolguk. Nem is a képek mennyisége, hanem az alkotások magas színvonala miatt. A díjakról most még lecsúszott fotókból is kiállítást lehetne szervezni. Meg is tesszük majd.

Szeretnék köszönetet mondani a díjazottaknak, akik, mint látni fogják, sokfelől érkeztek, és sokféle látásmódot képviselnek. Az értékteremtésen kívül azt is bizonyították, hogy a magyar fotográfiának van utánpótlásra, mégpedig erős. Olyan, amely átível generációkon és szakmákon, fővároson és megyéken.

Végül, de nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani minden pályázónak. Azoknak, akik itt vannak, és azoknak is, akik nem. Köszönjük, hogy képek ezreivel mondák el azt, amit mi itt ebben az országban sok millióan érzünk.

Ha majd megnézik az a műveket, látni fogják, hogy a pályázat képei nem bárhol készültek, hanem valahol. Azon a helyen, amely az otthonunk. Ezerféle nézőpontból és tízezernyi árnyalatban mutatják meg Magyarországot, de egy dolog közös bennük: a kötődés ahhoz az országhoz, amelyet oly sokan szeretünk. A képek nem a tökéletességről szólnak, azt ezen a világon hiába is keresnénk, hanem egy olyan közösségről és környezetéről, amely minden napi nehézség ellenére nagy reményekkel tekinthet a jövőbe.

Ha elidőzünk egyik-másik alkotás előtt, könnyen megszilárdul bennünk a meggyőződés: ha ilyen érzelmet fakasztó tájaink, ilyen sokszínű közösségeink és ilyen időtálló építészeti örökségünk van, semmi okunk a kishitűségre, annál több a büszkeségre.

Azt is mondhatnám, hogy ha a hazaszeretet ihleti, nincs olyan kép, amely ne adna valamit hozzá a magyarok történetéhez. Köszönöm, hogy együtt írhatjuk, gratulálok a díjazottaknak, Isten éltesse a magyar fotósokat!

Napló/1447: Bartos Mónika képviselőtársam most megjelent könyvét hozta ajándékba. Meglepetés volt. Az első tíz kommentben érdeklődőnek Mónika a könyvet dedikálva elküldi postán.

Isten hozta újra az Igazságügyi Minisztériumban, Államtitkár úr!

Áder János, köztársasági elnök 2021. december 11-i hatállyal az Igazságügyi Minisztérium államtitkárává nevezte ki dr. Répássy Róbertet.…

Csak az oltás segít.

Ha úgy akarunk Szenteste a családi asztal körül ülni, hogy nem félünk, hanem úgy érezzük, hogy biztonságban vagyunk, akkor a gyerekeknek és a szülőknek, meg a nagyszülőknek is…

A baloldal miniszterelnök-jelöltje korábban többször is kijelentette, hogy eltörölné a rezsicsökkentést.

️ Márki-Zay Péter „kijavítaná” a rezsicsökkentést, mert az szerinte igazságtalanság.

Márki-Zay…

Fontos döntést hozott migrációs kérdésben az Alkotmánybíróság!

A magyar AB határozat a bevándorlásról szól, semmi másról.

Az Alkotmánybíróság egyértelművé tette, hogy jogunk van elutasítani, hogy…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média