Ezekben a hetekben sok ezer támogatónk vesz részt a Fidesz aláírásgyűjtésében. Standoknál állnak, szerveznek, meghallgatnak és biztatnak. Horváth István képviselőtársammal Szekszárdon mondtunk köszönetet nekik; azoknak, akik a városban és a környező településeken vesznek részt ebben a fáradtságos munkában.
Nem voltunk kevesen. A beszámolók szerint volt olyan önkéntes, aki az elmúlt napokban 17 (!) alkalommal indult útnak.

Nincs olyan találkozás, és nincs olyan aláírás, amelynek ne lenne óriási jelentősége. Jövő tavasszal Magyarország jövőt választ magának. Jövőt választhat, vagy visszafordulhat a múltba. Több, mint egymillióan fejezték ki aláírásukkal, tudják, mi a tét.

Van mit veszítenünk, és van mit megvédenünk. Egy olyan országot szeretnénk, amely egyre erősebben áll a saját lábán, támogatja családjait, fenntartja biztonságát, és a nemzetközi színtéren is képes kiállni az érdekeiért. A mögöttünk hagyott években számos lépést tettünk ennek érdekében, és a jövőben még nagyobb lépéseket szeretnénk.

A szekszárdi találkozó sokadjára győzött meg egy dologról. Már most is sokan vagyunk, és még többen leszünk. És elegen is.

Hajrá, Szekszárd, hajrá, Magyarország!

Varga Mihály miniszter úr bejelentette: 210 milliárd forint fejlesztési forrásról döntött a Pénzügyminisztérium a Technológiaváltó támogatási program keretében, ezzel segítve 1700 hazai…

2010 előtt nem volt otthonteremtési program, fiatal házasok adókedvezménye, babaváró támogatás és otthonfelújítási támogatás sem. A Gyurcsány-korszakban családok csak devizahitel és devizahitel között…

Régi, személyes célom a rábakecöli hivatal épületének felújítása!

Örömteli, hogy a Magyar Falu Program segítségével ez a terv is megvalósul!

🤝 Gratulálok Erik Tubapolgármester úrnak, és a…

Elterveztük, megcsináljuk!

️ A pátyiak a segítségemet kérték, elmondták, szükségük van egy új sportcsarnokra, mert az iskolai tornaszobábanmár nem férnek el a gyerekek és a helyi sportegyesület 500…

Napló/1405: Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium. Máté unokám az idén itt érettségizett, őt most a hármasikrek követték a gimnáziumban. Így belülről is érzékelem azt az áldozatos…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média