Csendes vasárnapnak indult, az elmúlt évtizedek egyik leginkább meghatározó eseménysorozata lett belőle. Aznap délután vonattal mentem vissza Gyöngyösről Budapestre (a szokásos vámosgyörki átszállással). Még nem értem el a lakásig, amikor a szüleim hívtak azzal, hogy minél előbb hallgassam meg a híreket, mert súlyos és megdöbbentő dolgokat hallok majd. Meg is tettem, akkor hallottam először az őszödi beszédet. Akkor hallottam először miniszterelnököt K-betűs jelzővel minősíteni a saját hazáját. Úgy emlékszem, arra jutottunk, hogy ha Gyurcsány ebbe nem bukik bele, akkor semmibe.

Nem sokkal ezután már tüntettem az utcákon, csakúgy, mint jó pár estén ezt követően. Ott voltam a belvárosban, és ott voltam október 23-án az Astorián. Láttam sokfelől érkező fiatalokat, családos embereket és időseket. Olyan magyarokat, akiket még tizenötév elteltével is gyakran csőcselékeznek és provokátoroznak mindenféle DK-s képviselők.

Nem láttam közvetlen közelről az ártatlan civileket ért legdurvább bántalmazásokat, de nem is voltam messze tőlük. Engem is érhettek volna gumilövedékek és gumibotok, csakúgy, mint bárkit, aki ott akkor épp ott volt.

Azokon a napokon egy egész generáció tapasztalhatta meg, mit is jelent a posztkommunisták demokráciafelfogása a gyakorlatban. Megtapasztaltuk, és azóta sem felejtjük. Nem is fogjuk, mindaddig, amíg az akkori felelősök közül akár egyetlenegy ámokfutó is aktív a magyar politikában.

Soha nem kértek bocsánatot, és egy apró szikrányi jelét sem mutatták annak, hogy bármit megbántak volna. Elnézve mostani börtönös fenyegetéseiket, újságíró-fenyítéseiket, verőemberes fojtogatásaikat, parlamenti balhéikat, az is egyértelmű, hogy változni sem változtak. 2006-ban és ma is ők a Tanácsköztársaság agresszivitással felkent örökösei.

Így hát nem az a kérdés, hogy unjuk-e kimondani, hogy Gyurcsány, hanem az, hogy mikor lép már le ez az ember a magyar közélet színpadáról. Mindent elmond a baloldal állapotáról, hogy 15 év után még mindig ő uralja azt. A különbség csupán annyi, hogy most már az akkor ellenük tüntető kisnyilasokat is megszeretgették.

Nem felejtjük, mi történt 15 éve a pesti utcákon. Toljanak bármilyen vezetéshez mimóza és cselekvéshez félszeg plakátarcot maguk előtt, attól még jól tudjuk, hogy megint a 2006-os múlt erői indulnak meg a jövő évi választáson. Nem jöhetnek vissza. És ha biztosan nem jönnek, na, majd akkor mondhatjuk el, hogy végleg lezártuk a posztkommunizmust.