“Előbb próbára, aztán munkára.” - Felkészülés a holnapi kötcsei találkozóra 

Ezen a brutális videón az látható, ahogy angol szurkolók az EB-döntő után válogatás nélkül halomra vernek olasz drukkereket. Tisztelettel kérünk minden érintett döntéshozót, dolgozzanak az UEFA-nál, FIFA-nál, bármely antirasszista szervezetnél, vagy éppen kormánynál, hogy küldjék meg nekünk az eset utáni dörgedelmes nyilatkozatok, odaverős szankciók és stadionbezárós döntések alighanem hosszadalmas listáját. (Annál is inkább, mert a hatósági adatok szerint csak az EB-döntő napján 875 incidenst regisztráltak a helyi hatóságok.)
Vezet minket az az őszinte bizakodás, hogy ha valahol, akkor az erőszak és rasszizmus elleni küzdelem terén nem lehet engedni a kettős mércének.
“Előbb próbára, aztán munkára.” - Felkészülés a holnapi kötcsei találkozóra 

Napló/1348: Több mint háromszáz millió forintból valósították meg Bugacon az iskola és a községháza energetikai korszerűsítését. A tanévnyitó ünnepség keretében adtuk át a felújított épületeket.
️Keveset beszélünk róla, pedig most, hogy szerény becslések szerint is félmillió afgán indul meg Európa felé, többet kellene
️
Ha azt hisszük, hogy az illegális bevándorlás veszélye elmúlt, nagyot…
Teljesítettük, amit ígértünk: továbbra is a magyarok fizethetik a legalacsonyabb rezsiszámlát egész Európában.
Sikeres megállapodás született a Gazprommal az újabb hosszú távú gázvásárlás részleteiről,…
Teljesítettük, amit ígértünk: továbbra is a magyarok fizethetik a legalacsonyabb rezsiszámlát egész Európában.
Sikeres megállapodás született a Gazprommal az újabb hosszú távú…
Előremutató és jó hangulatú találkozóm volt tegnap Yacov Hadas-Handelsman úrral, Izrael állam budapesti nagykövetével . Egyeztetésünk apropója a Hungary Helps -…

Világ- és kétszeres Európa-bajnok kajakosunk, Kiss Péter Pál aranyérmet szerzett K1 200 méteren Tokióban, és ezzel a sportág legfiatalabb paralimpiai bajnoka lett!
Gratulálunk Péter!…
Marco Rossi:
“Ha egy csapat tartása szétesik, azonnal megmutatkozik az ellenfél erőfölénye. Az angoloknál egy játékos többet ér, mint a magyar csapat teljes kerete. Ettől függetlenül csalódott vagyok,…
Nem egészen egy éve írtam pár sort a BL csoportkör rajtja előtt a jegyértékesítésről. Akkor azzal zártam a gondolataimat, hogy a hűséget díjazzuk. Ezt most is tartom.
Ezért amikor ma délelőtt…
Elkészült Baján a Jelky-téri körpálya
Az utak építésének és fejlesztésének kiemelkedő jelentősége van mind a térség, mind pedig az ország gazdasága szempontjából. Mindent meg kell tennünk a vidéken…
Kiss Péter Pál a kajak KL1 kategória 200 méteres döntőjében győzedelmeskedett, ezzel megvan a hetedik magyar arany a tokiói paralimpián. 

