Megalázta a feleségét. Ki tudja, hányszor.
Megalázta a barátnőjét.
Egy hangfelvételen is alázta azokat az idős támogatókat, akik szeretettel mentek oda hozzá.
Alázta azokat az újságíró nőket, akik kérdezni merészeltek. Volt, akit azzal fenyegetett, hogy a lakhatását is kivizsgálja.
Az embertelenség vádjával alázta az épp akkor kirúgott családpolitikai intézet vezetőjét, aki egyébként példaértékű nagycsaládos anya.
Humoristának nevezett társa külső tulajdonságaival alázta ellenzéki képviselőtársamat.
Ma pedig egy másik képviselőtársamat alázta megkérdőjelezve édesanya mivoltában.
Abba bele sem merünk gondolni, hogy zárt ajtók mögött mit kapott ma Forsthoffer Ágnes házelnök asszony, miután megvonta tőle a szót.

Miért érzi ez az ember munkája elengedhetetlen lényegének, hogy hölgyeket, asszonyokat és édesanyákat alázzon?

Belegondol-e ilyenkor abba, hogy milyen példát mutat az őt nagy arányban támogató fiatalabb korosztálynak azzal kapcsolatban, hogy egy férfi (angolul „the MAN”) hogyan bánik és beszél egy nővel?

Neki is, és a mögötte mindezt szó nélkül tűrő képviselőknek is tudniuk kell és érdemes, hogy vagyunk páran az országban, akik nem így képzelik el a férfiak és nők egymás iránti tiszteletét. Teljesen függetlenül attól, hogy mit gondolunk a meghatározó politikai kérdésekről.

*

Ezek után nehezen hihető, de a pártját állítólag úgy hívják, hogy Tisztelet és Szabadság Pártja. Ha a szókapcsolat második tagját tiporja is, a tisztelet azért áradhatna már egy kicsit. Ha politikai ellenfeleinek nem is, legalább a nőknek.

Miniszterelnök úr ma is lebukott, ezért minősíthetetlen hangnemben támadta képviselőtársamat.

Ha bajban van, marad a személyeskedés!

Ennek az ügynek is a végére fogunk járni!

Néha nehéz eldönteni, hogy a tisztelt Miniszter Úr csak - rutintalanságából fakadóan - értelmezni nem tudja az Alkotmánybíróság döntését vagy valamilyen belső kényszert érez, hogy hazugságot hintsen a…

Máris minden szebb és jobb lett, igaz, kedves tiszások?

️ Azok után nem lep meg a program megszüntetése, hogy Magyar Péter helyettes államtitkára nyílt falurombolást hirdetett, és kifejtette, hogy ha…

Ilyen a rendszerváltás óta nem volt! Ma meg kellett vonni a szót a miniszterelnöktől…

Magyar Péter az első miniszterelnök a rendszerváltás óta, akitől a házelnök megvonta a szót. Nem tudott uralkodni magán, nyakló nélkül vagdalkozott, sértegetett, ordenáré módon szidalmazott.

Áradni fognak a génmódosított termékek hazánkba?

Forsthoffer Ágnes Házelnök Asszony tiszteletet érdemel, de Magyar Péter egyetlen nőt sem tisztel, sőt, megvet és lenéz minden nőt!

Ma már Forsthoffer Ágnes sem bírta tovább, megvonta a szót az agresszívan üvöltöző Magyar Pétertől. A miniszterelnök vegyen illemtani leckéket a házelnöktől!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média