A Hír TV Péntek 18 c. műsorában tekintettük át a jelenlegi politikai helyzetet.
Köszönöm Déri Stefinek és Futó Boginak a beszélgetést!🩷
Csak rajongóknak: Lázár János is szóba került.
A videó az első…
Nem emlékszem, hogy bármikor láttam volna olyat, hogy tömegével hánynak a földre hivatalos állami dokumentumokat a nyílt utcán. Most ez mégis megtörtént, mégpedig a leköszönő és új miniszterek közötti átadás-átvételi jegyzőkönyvekkel, valahol a Kossuth-tér környékén.
Ez az egész azt mutatja, hogy az új kormányzatban százszorta fontosabb az előre kigondolt facebookos akció, az abból megvágott videó, mint a kormányzati cselekvés mélysége és valódi tartalma.
Ezért van az is, hogy az új kormányfő a sajtótájékoztatón előadja, hogy a kormány nem adott támogatást az ópusztaszeri emlékpark tűzivíz-tározójára, ezért a gazdáknak kellett azt megcsinálni. Mindezt úgy, hogy az ezt megelőző találkozón ezt az állítást a leköszönő miniszter cáfolta (a kormány valójában 90 milliós támogatást adott), de ez nem számít, egész egyszerűen úgy vágták ki a vonatkozó részt a videóból, mint a köztársasági elnököt három napja a beiktatásos képről.
Nem lenne igaz, ha azt mondanánk, hogy kizárólag megalázást célzó akciókra futotta az elmúlt napokban. Vannak például talányosan abszurd állásfoglalások is az új kormányfőtől.
A mai, Karmelita előtt sajtótájékoztatón például ezt a kijelentést tette, miután elragadta a szót Vitézy Dávidtól:
„Hello, szia, szevasz, van nálatok terasz? Nincsen, kincsem, mondd meg anyádnak, vegyen magának!”
Nem tudjuk, mire gondolt pontosan, és miért, de igazából talán mindegy is.
Valószínűleg sokak reménye, hogy a látványpékségbe oltott abszolút filmszínház és a tanácsköztársaságos-leninfiús fenyegetéshalom között lesz kedvük és idejük kormányozni is.
S végül, valószínűleg sokak halovány elvárása az is, hogy ha a politikai ellenfeleiknek nem is, legalább az állami intézményeknek és a miniszterelnöki tisztségnek megadhatnák a minimális méltóságot.
Persze az is lehet, hogy ebben az új, Facebookra optimalizált cirkuszban majd ezeknek is jó vergődést kívánnak.
A Hír TV Péntek 18 c. műsorában tekintettük át a jelenlegi politikai helyzetet.
Köszönöm Déri Stefinek és Futó Boginak a beszélgetést!🩷
Csak rajongóknak: Lázár János is szóba került.
A videó az első…
Magyar Péter a minisztériumi átadás-átvétel elején rögzítette, hogy nem fognak visszaélni a kép- és hangfelvételekkel, amely ígéretét csak addig tartotta meg, amíg a videó vágásával el nem készültek.
Nem tudta egy hónap alatt megírni a kormányalakításhoz szükséges 1,5 oldalas törvényt a Tisza. A Fidesz segítsége kellett! Eddig nem beszéltünk erről, nem akartuk cikizni őket. De MP tegnapi nagyarcú…
Kormányzati átadás-átvétel, miniszteri meghallgatások és intézményesített politikai hergelés – az elmúlt hét mérlege. Ma este 20:00 órától Csuhaj Ildikó vendége leszek az M5 TVKérdések órája című…
️ Egy kedves ismerősöm szerint a 48 az új 28.
️ Nos, én kiválóan érzem magam a 48 éves bőrömben is, de ez nyilván azért van, mert olyan sokan küldtetek ma nekem jókívánságot.
Köszönöm nektek, hogy…
A kordonbontásról, “tárlatvezetésről” és a várható benzináremelésről is beszélek ma este 19 órától a hírTv élő
vitaműsorában.
️
Tartsanak velünk!
Magyarország pénzügyei rendezettek.
Az előző kormány fegyelmezett és szigorú fiskális politikát folytatott az átadás-átvétel pillanatáig.
Ennek köszönhetően egyszerre volt lehetséges a közszférában…
„A keresztséggel Krisztus előttünk jár, hogy a keresztény nép hűségesen kövesse őt.” Ezzel a Szent Maximustól származó mottóval tartják idén a csíksomlyói pünkösdi búcsút, melynek főcelebránsa és…