A Kossuth téri tömeget ábrázoló nagytotál kép önmagában is darabokra szedi azt a hónapok óta géphangon állandósított tiszás állítást, miszerint a Fidesz négy fal között reszketve várná a választás napját.

Olyan erődemonstráció volt ez, amelyet még nem láttunk, pedig láttunk már párat. Egy ereje teljében lévő, céljaiban biztos közösségé, amely hosszú utat járt be, és további nagy távolságokra vállalkozik, rázósabb időkben is.

Azt is jó volt látni, hogy a generációkat egymás ellen uszító, röhögő fejező megközelítéssel szemben van egy másik is. Egy olyan, amely nem egyik vagy másik korosztály kizárólagosságában látja a politika eredményét, hanem egy olyan országéban, amelyben minden generáció megtalálhatja a maga hangját és számítását. Ma a Kossuth téren együtt alkotott rég nem látott tömeget fiatal és idős, fővárosi és vidéki. Sokfelől jöttek, de egy dolog összeköti őket, a Magyarországért érzett felelősség.

A mai Békemenetről hiába is kerestek majd nagytotál képeket a nemzetközi sajtóban. Azok az EP-képviselők és bizottsági vezetők sem verik majd nagy dobra, akik egyéb napokon reggeltől estig Magyarországgal foglalkoznak. Azért nem, mert a Kossuth téri képek üzenetétől félnek, mint a tűztől, és okkal félnek.

Azt üzenik ugyanis: a brüsszeli királyok meztelenek. Nem mi vagyunk elszigetelve, hanem ők hagyták cserben a saját választóikat. A Kossuth téri kép azt üzeni: igenis lehetséges egy másik út ahhoz képest, mint ami tönkreteszi a világ legjobb helyét, Európát. Hiába hazudnak orosz kémeket minden utcasarokra, attól még tény marad: ragaszkodni a békéhez nem Putyin szeretetét jelenti, hanem ragaszkodást ahhoz az álomhoz, amely az elmúlt évtizedekben mindvégig megtartotta Európát.

Ma sem tudunk jobbat és erősebbet kívánni annál, mint amit a márciusi ifjak kívántak. Legyen béke és szabadság. Ma több százezres tömeg erősítette fel üzenetüket, hogy azokon a helyeken is meghallják, ahol már elfelejtették.

Mostantól lendületből megyünk. Irány a győzelem, hajrá, Magyarország!