Breaking: Ursula von der Leyen bejelentette, hogy végrehajtják a Mercosur-megállapodást, miután Argentína és Uruguay ratifikálta azt.

Úgy hajtják végre, hogy az Európai Parlament nem hagyta ezt jóvá, sőt, bíróságra vitte az ügyet.

Manfred Weber (Magyar Péter frakciós főnöke) már üdvözölte is a döntést, azzal, hogy "Respect to Uruguay and Argentina", azaz tisztelet Uruguay-nak és Argentínának.
Dél-Amerikának megadják a tiszteletet, az európai gazdák tiltakozását viszont tüntetések sorozata után is félresöprik. Kevesebb támogatásból kell majd versenyezniük a világ legnagyobb agrárcégeivel.

Az amit művelnek, az célzott merénylet az európai mezőgazdaság ellen. És nincs annyi pózolós kép, amivel Magyar Péter el tudná fedni, hogy ezt mindvégig a saját frakciója erőltette.

Ildikó minden falugyűlésen felsorolta nekem, hogy mi az, amiben Bágyogszovát számít a Magyar Falu Program segítségére. Igyekeztem teljesíteni a listát:

Megújult a bekötőút a 85-ös főút felől.…

Ezért mondjuk, hogy 4 éve nem voltunk olyan közel a háborúhoz, mint most.

👉 A német McDonald’s már a muszlim bevándorlókhoz igazítja a hirdetéseit!

Ami Németországban történik, az több mint abszurd: a Meki és hirdetői úgy döntöttek, hogy a Ramadan ideje alatt napközben…

Brüsszel ismét nem az európaiak érdekében dolgozik!

Egészen felháborító, hogy von der Leyenék az Európai Parlament jóváhagyása nélkül hajtják végre a Mercosur-egyezményt.

👉 Manfred Weber, Magyar Péter…

A szlovák miniszterelnök, Robert Fico is elfogadhatatlannak tartja Zelenszkij zsarolását. Keményen beolvasott az ukránoknak!

Kérdezd a minisztert! – Emelkednek a hallgatói ösztöndíjak az egyetemeken!

Eddig 24-ből 13 fórum az egyetemeken, több ezer hallgatói kérdés: a két legfontosabb téma az ösztöndíjemelés és a…

Célunk egyértelmű: 2030-ra a világ 100 legjobb egyeteme között legyen legalább egy magyar intézmény, és Európa 100 legkiválóbb egyetemei között pedig több magyar egyetem is szerepeljen. A következő…

A Magyarok Kenyere programsorozat fánksütés állomása Tahitótfalun ismét megmutatta, mire képes az összefogás ereje.

A magyar agrárium ma soha nem látott támogatásban részesül: az új agrártámogatási…

️ Magyarország a béke és a biztonság szigete Közép-Európában.
Ne hagyjuk, hogy ezt megváltoztassák!
Fidesz a biztos választás
Ennyi.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média