A támogatási keret 3 milliárd forint, és olyan vidéki szolgáltató vállalkozások pályázhatnak, amelyek legalább három éve működnek, és alkalmazottaik létszáma 3-100 közötti.
Ha a Medián hamis közvéleménykutatási adatokat közölt a Tisza rengeteg utcahosszas előnyéről, az nem csupán kellemetlen. Az nem csupán azt szolgálhatta, hogy a kisebb baloldali pártokat kiszorítsa a versenyből.
Van ennek egy nemzetközi vonatkozása is. Szokásos és bevett jelenség, hogy a nemzetközi liberális fősodratú média rendre nagy előnyt jósol a mindenkori baloldali ellenzéki jelöltnek. Így aztán, amikor a Fidesz nyeri a választást, könnyebb azzal hergelni az európai közvéleményt, hogy a választások nem voltak demokratikusak.
Az ilyen félrevezető kampányokkal könnyebb hangulatot ágyazni a különböző nyomásgyakorló eszközöknek, így a 7-es cikkes eljárásnak, vagy éppen az uniós források befagyasztásának is.
Ezen a képen a „tekintélyes” Guardian előrejelzését látjátok a 2022-es választás előtt pár héttel. Márki-Zay Péter előnyéről írtak Orbán Viktorral szemben. Kétharmados Fidesz-győzelem lett belőle. A Guardiant nem zavarta, hogy valótlanságot közölt, előtte, utána és azóta is az egyik meghatározó tenor a magyar kormány elleni médiakórusban.
Szépen felépített sokszereplős megtévesztő színjáték ez.
A fórumokon is gyakran elmondom: nem is igazán az számít, hogy kit tolnak a kirakatba (most éppen Magyar Péter a neve), hanem az, hogy mekkora az a hálózat, amelyik mögötte áll.
Bárhogy is legyen, végül 2022-ben is a magyarok döntöttek, és ez most áprilisban is így lesz.
A támogatási keret 3 milliárd forint, és olyan vidéki szolgáltató vállalkozások pályázhatnak, amelyek legalább három éve működnek, és alkalmazottaik létszáma 3-100 közötti.
Fontos gazdasági stratégiai célkitűzésünk volt, hogy vigyünk egy nagy beruházást Békés vármegyébe is.
A speciális szigetelő anyagok gyártása terén világpiac-vezető Vulcan Shield Global 280 milliárd…
Nyolcaddöntő nagyon úgy fest!
Somogyország fejlődik!
Megújult Fonóban a volt iskola épülete!
Folytatjuk a közös munkát!🤝
Hajrá, Somogy!
Hajrá, Balaton!
A Fidesz a biztos választás fiataloknak és időseknek egyaránt. #fidelitas #fidesz #választás
Egy ellenzéki plakátszaggatóval szemtől szemben! Zajlik a kampány Újpalotán
️ Csak a Fidesz a biztos választás. #eszakpest #ujpalota #rakospalota #kaposztasmegyer #pestujhely
️A hét minden napján az utcán
️
Mi nem félünk a kérdésektől, nem titkoljuk a programunkat, nem rejtőzködünk a választók elől.
Találkozzunk pénteken is
✌️
Akcióban Újpalotán! Csak a béke! #eszakpest #pestujhely #kaposztasmegyer #rakospalota #ujpalota
A legjobb 16 között a Fradi!!!
Bravó fiúk!
️ 20 év, számtalan kérdés, egy őszinte beszélgetés. Csuhaj Ildikóval hosszú ideje ismerjük egymást.
Kormányszóvivőként számtalan alkalommal válaszoltam a kérdéseire, most pedig a „Kell még valamit…