Teljes nyilvánosságot és egységes nyilvántartást követelünk a Brüsszelből pénzelt szervezetekről.

A Fidesz brüsszeli delegációja teljes átláthatóságot biztosító indítványokat nyújtott be az Európai Parlamentben.

Arra szólítjuk fel az Európai Bizottságot, hogy hozzon létre egy egységes, mindenki számára hozzáférhető központi adatbázist az általa támogatott szervezetekről. Azt is javasoljuk, hogy a szerződések tartalma a mostani gyakorlattal ellentétben megismerhető legyen.

Azt is elengedhetetlennek tartjuk, hogy a támogatói döntésekbe bevont külső szakértői csoportok listája is nyilvános legyen, a konkrét döntésekhez kapcsolódóan is. A Bizottság ugyanis a legtöbbször azzal hárítja el a felelősséget, hogy a döntéseket külső szakértők hozták.

A tapasztalatok alapján a támogatott szervezetek jelentős része politikai tevékenységet végez, demokratikus felhatalmazás nélkül. A Bizottság a legtöbb esetben nem hozza nyilvánosságra a szerződéseket, arra hivatkozva, hogy az sértené a civilnek mondott szervezetek üzleti érdekeit és jó hírnevét. Ez teljesen abszurd érvelés, és elfogadhatatlan gyakorlat. Különösen annak figyelembe vételével, hogy a tagállamoktól viszont megköveteli, hogy rövid határidővel tegyék közzé a különböző területeken megkötött szerződéseket (Magyarország esetében ez a határidő 14 nap).

A Fidesz módosító indítványait az Európai Számvevőszék tavalyi jelentése is megalapozottá teszi. Az uniós ellenőrző szerv megállapította, hogy súlyos hiányosságok vannak az aktivista-szerződések átláthatósága terén.

A nagyságrendeket jól érzékelteti, hogy a Bizottság 37 ezer szerződést kötött nem-kormányzati szervezetekkel a 2019 és 2023 közötti időszakban.

Módosító indítványokat nyújtottunk be annak érdekében is, hogy az Európai Bizottság építse le az úgynevezett tényellenőri csoportok finanszírozását. Ezek valójában egyre kiterjedtebb cenzúrát valósítanak meg.

Ezt a javaslatot különösen aktuálissá teszi, hogy egy amerikai kongresszusi jelentés arról számolt be, hogy a Bizottság mintegy 100 alkalommal egyeztetett a nagy tech cégekkel (így a Facebookkal) a közösségi médiatartalmak moderálásáról, azaz cenzúrázásáról. Amerikában leépítették a tényellenőri rendszert, de a Bizottság kiterjesztené a cenzúrázási gyakorlatot. Ez minden olyan demokratikus alapelvvel ellentétes, amelyekre ők maguk is hivatkozni szoktak.

A módosító indítványokat az úgynevezett Demokrácia Pajzs programról szóló jelentéshez nyújtottuk be.
Elhúzódó és éles vitára számítunk.

Ha a mezőgazdaságra szánt pénzeket csökkentik, azt a borágazat is nagyon meg fogja érezni. Az a borágazat, amely egyébként is sokféle problémahalmazzal néz szembe.
(felszólalás a borágazat jövőjéről a…

Arra kérem Önöket, támogassanak az aláírásukkal!

Számítok Önökre, és köszönöm a bizalmukat!
Dolgozzunk tovább együtt a térség jövőjéért!

Van mit megvédenünk a jövő számára, ezt közös eredményeink Héderváron is alátámasztják!

Több mint 304 millió forint támogatás érkezett eddig a Magyar Falu Program révén. Ebből csaknem 86 millió forint…

️ Sorsdöntő kérdésekről beszélgettünk Dunaszentpálon

A település az elmúlt években épült, szépült, a helyi közösségek pedig tovább erősödtek. 🤝

A Magyar Falu Programnak köszönhetően több mint 154…

Töpörtyű és fánk. Szombat reggel 9 órától jön, a Poros cipő!

A Hungaroring kapcsán Mogyoród és Kerepes vezetésével egyeztettünk arról, hogyan tudja a pálya a két település fejlődését is támogatni!🤝🏎️

Magyarország 2030-ra a világ tíz leginnovatívabb országa közé emelkedhet!

A veszprémi premier különleges bizonyítéka annak, hogy múltunk öröksége és a jövő technológiája kéz a kézben jár. Nemzetünk…

Ma Veszprémben jártam a „Kérdezd a minisztert!” fórumon, ahol ismét meggyőződhettem arról, hogy a magyar szakképzés Európa élvonalába tartozik . A fiatalok aktív részvétele és visszajelzései is…

Akkor rendeződhet az ukrán-magyar viszony, ha béke lesz

Kijev a Tiszával összejátszva veszélyezteti a magyarok megélhetését és biztonságát!

Ne engedjünk a zsarolásnak!

Külföldi erők és hazai szövetségeseik ismét a magyar emberek megélhetésével játszanak. Az…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média