A Fidesz az emberségre építi a közösségét! #fidelitas #fidesz #választás
Jöjjön itt 3 állásfoglalás 3 magas rangú vezetőtől:
1. Kaja Kallas, az EU külügyi főképviselője
Kallas szerint eszmecserét kell folytatni arról, hogy az ukrán katonákat külföldi, azaz európai tisztek képezzék. Megköszönte azt, hogy az Európai Parlament néppárti koalíciós többsége a héten megszavazta az újabb 90 milliárd eurós csomagot Ukrajnának, fontosnak nevezve a kijevi igények kielégítését.
2. Anders Rasmussen, volt NATO főtitkár
Rasmussen szerint át kell állítani az európai gazdaságokat háborús gazdaságokká. Konkrétan úgy gondolja, hogy „Németország autóiparának, amely túlkapacitásokkal rendelkezik, át kellene állnia fegyvergyártásra”. Kimondta azt az első hallásra nehezen hihető mondatot, miszerint „túl sok a békeorientált gondolkodás Európában”.
3. Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke
Magyar Péter frakciófőnöke szerint Európának katonailag is nagyobb mértékben kell hozzájárulnia a konfliktus kezeléséhez. Lényegesen erősebb „európai elszántságra” szólított fel, és nem zárta ki azt, hogy német katonák vegyenek részt missziókban. A cél az, hogy közös európai parancsnokság és közös zászló alatt működjenek.
Nagyjából ilyen kül- és háborúpolitikai elvárások között kell helyes utat találnia a magyar diplomáciának. Ilyen háborús orkánban kell fenntartani a béke hangját.
Mindenkinek érdemes elgondolkodnia azon, hogy egy minden elemében zavaros életű ember, mindenféle telefondobálások és ismeretlen emberekkel teli drogos bulik között mennyire tudná venni ezeket az akadályokat.
/posztok.hu




️ A német védelmi miniszter felhívása, hogy ürítsük ki a fegyverraktárainkat Ukrajna számára, egyértelműen a…