Egy horvát fiatal válasza arra a kérdésre, hogy harcolna-e Ukrajnáért. #fidelitas #horvátország #háború
Így néz ki a Mercosur szavazási térkép.
Világosan látszik belőle, hogy Magyar Péter ma is valótlanságot állított. Nem csak azért, mert azt mondta, hogy a mai szavazás az ő pártjuk (EPP) kezdeményezése volt (nem az volt).
Az is látszik a számokból, hogy a legnagyobb arányban az EPP-sek szavazták le a Mercosur-ellenes indítványt, na meg a nagykoalíció másik nagy testvére, a szocialisták.
Ezzel szemben a legnagyobb arányban és számban a Patrióták szavazták meg, azaz a mi frakciónk. (Az indítvány lényege az volt, hogy a Parlament vigye a Mercosur ügyet az Európai bíróságra. Ez vékony többséggel végül át is ment.) A Fidesz szavazatai nélkül az egész nem ment volna át, és Weber úr pezsgőzne.
Most nem pezsgőzik, viszont bejelentette, hogy felszólítja a Bizottságot, hogy a szavazási eredmény ellenére is hajtsa végre a Mercosur-megállapodást.
Ezért lesz holnap az igazság pillanata. Akkor szavazunk az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítványról, amelynek indoklásában a Mercosur van a fókuszban.
A Tisza már meg is kezdte a nagy sunyulási műveletet, van olyan képviselő, aki haza is utazott.
Ki nem találnátok, mi a neve.
/posztok.hu

️Pilisszentivánon a járműiparban és orvostechnológiában is jelen lévő Gentherm 6,5 milliárdos beruházását a kormány 940 millió forinttal támogatja.
️
️
