Soros György megint Magyarországot sértegeti, most éppen azzal, hogy maffiaállamnak nevezi. Végtelenül hamisan csengenek az ilyen sértegetések egy olyan dollármilliárdostól, aki nem fizet adót.

Amerikai médiumok nemrég arról számoltak be, hogy különböző technikákkal elérte, hogy 3 évig ne kelljen szövetségi adót fizetnie. Az adóelkerülési manőverekben főszerepet játszanak az alapítványok. Csak a Nyílt Társadalom Alapítvány irányába 18 milliárd dollárt mozgatott át korábban, kikerülve mindennemű adózást. Ez nagyjából 5300 milliárd forintnak (!) megfelelő összeg. A Wall Street Journal úgy írt erről a műveletről, mint a történelem legnagyobb adóelkerüléséről.

Nem áll meg itt a vérnyomásnövelő történet, mert a nagy adóelkerülő mások számára azért magasabb adókat követel. A hozzá köthető Project Syndicate oldalon a társasági adó emelését nevezik a legjobb megoldásnak a járvány utáni helyzetben (Magyarországnak pont az alacsony társasági adó az egyik legnagyobb versenyelőnye).

Ha valaki azt kérdezné, hogy miért érkeznek Sorostól menetrendszerű sértegetések, választ kaphat, ha megnézi a Bécsbe költözött CEU-nak szánt beszédét. Ebben egyértelmű célként nevezi meg a nyílt társadalmat. Ez a gyakorlatban természetesen több migrációt jelent. Na, ez az, amit mi nem akarunk.
Ha százszor támad ránk, akkor százszor állunk ki magunkért. És ha kell, mindannyiszor hozzátesszük: egy senki által meg nem választott adókerülő keresztapa ne adjon leckéket demokráciából.

Ha végre valami jót szeretne tenni a világgal, kezdje azzal, hogy befizeti a saját adóit.

(a teherautónyi pénzt ábrázoló illusztráció forrása a Wall Street Journal)

️ A magyar kormány eredményes tárgyalásainak köszönhetően a belső schengeni határok megnyílhatnak

Köszönjük a munkát!

Indul az Insula Magna Program
️Ma délelőtt Mosonmagyaróváron a térség országgyűlési képviselőjeként Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter úrral nyitottuk meg az Insula Magna…

️ Úton vagyok Libanonba, hogy a magyar kormányt képviselve részt vegyek és beszédet mondjak a Hungary Helps - Magyarország segít program támogatása által felújított aintourai templom, kolostor,…

Törökország nem csupán a gazdasági növekedése miatt fontos, hanem azért is, mert egész Európa biztonságát garantálja a migrációs megállapodásnak köszönhetően.

Ami pedig a gazdaságot illeti: a…

Most a helyreállítás időszaka van, nem a tartalékolásé. A következő egy évet arra kell használni, hogy visszaerősítsük a gazdaságot és a családokat is.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média