Michael McGrath igazságügyi biztos tegnap beszélt először a szakbizottságban a Bizottság "Demokrácia Pajzs" nevű programjáról.

Egy a program még nagyobbá tenné a Brüsszelből pénzelt politikai gépezetet, benne liberális aktivistacsoportokkal, médiumokkal és tényellenőrökkel. Felszólalásomban bemutattam, hogy hogyan működik ez a gyakorlatban Magyarországon.

A felszólalás végén megkérdeztem a biztost, hogy hajlandó-e nyilvánosságra hozni az eddigi aktivista-szerződéseket. Első körben nem válaszolt, majd László András képviselőtársam ismételt kérdésére annyit mondott, hogy az uniós jogszabályok alapján járnak el.

Ami egész egyszerűen nem igaz, mert nekünk is van a Bizottságnál olyan, nyár elején benyújtott adatigénylésünk, amelyre nem adtak választ, miközben a határidő rég lejárt.

Van itt pajzs, csak nem a demokráciát védi, hanem a brüsszeli gépezetet.

Magyarország nem tartozik semmivel Ukrajnának

Szuper hír️ Mostantól még több mindenre használható a SZÉP-kártya.

Decembertől ️ hideg élelmiszerek is vásárolhatóak vele, ami hatalmas könnyebbséget jelent a mindennapokban️ Egyszerűbbé válik a…

Huh…

Továbbjutott a baloldali színjátékban Bujdosó Andrea az én választókörzetemben.
Úgy izgultam.
Az SZDSZ-es úr kiesett.
Maradt Bujdosó Andrea és az SZDSZ-es hölgy.
Nagy verseny lesz. Izgulok.

Egyebekben:…

Békepárti gyűlés Makón.

Brüsszelben a makóiak pénzét is a háborúra költenék, ezért fontos itt is elmondani, mit veszíthetnénk, ha behódolnánk nekik.

A Tisza képződmény személyében új bábokat is találtak…

👉Nyitottság és realizmus kell a világpolitikába
“Pontos helyzetértékelésből születhetnek jó döntések” - erről is beszéltem, amikor hazánk világpolitikai változásokban betöltött szerepéről, valamint…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média