Lehet kérdezni?! Hát, persze 
A tiszás jelölteket központi ukázzal letiltották arról, hogy válaszoljanak az újságírók bármilyen témában feltett kérdésére. Olyan jelöltekről van szó, akik elvileg közhivatalra jelentkeznek, és újféle politikusnak állítják magukat. Ezért nem ördögtől való dolog az arra vonatkozó pár kérdés, hogy miért indulnak, és melyek a legfontosabb terveik. De az erre vonatkozó kérdéseket egységesen kiadott mondattal tagadják meg, oldalvágásként alázgatva bármely újságírót.
Így nyernek igazán értelmet Tarr Zoltán mondatai arról, hogy a választásokig nem szabad beszélni semmiről, de utána „mindent lehet”.
Nem csak az a súlyos, hogy hogyan tagadják meg a választ, hanem az is, hogy a sajtószabadságra oly kifinomultan érzékeny, magát függetlennek állító médiacsapatoknak ehhez egyetlen árva nyamvadt szavuk nincs.
Ha ezt az egészet kiegészítjük Magyar Péter újságírókat célzó alázásaival és fenyegetéseivel („ki fogjuk vizsgálni a lakhatását”, „végetek”, „börtön”, stb.), akkor tárja fel magát igazán a nyilvánossághoz való valódi viszonyuk.
Ha legközelebb halljátok tőlük a „független”, „objektív”, „európai”, „szabad” és „szeretetország” szavakat, gondoljatok ezekre az esetekre.
Így néz ki az ő sajtószabadságuk.
/posztok.hu






️
Amíg a brüsszeli bürokraták és magyarországi embereik pénzt, paripát, fegyvert nem kímélve minden erejükkel a háború folytatása mellett vannak, addig mi,…
