Újabb nagy fejlesztés az egészségügyben, átadták a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika új épületét.
A diagnosztikai központban a legkorszerűbb CT- és MR-berendezések, modern…
Ez az egész nyamvadék novemberi hétfő is kevés volt ahhoz, hogy feldolgozzam a vasárnapot. De majd túl leszek, túl leszünk rajta.
Gyakran eszembe jut, hogy amikor a hollandok elleni 8:1 után pár ezer néző között ott áztunk egy válogatott meccsen, mennyire elérhetetlennek tűnt a sikernek bármiféle morzsája, vagy akár egy 60 ezres Puskás Aréna összetartozást sugárzó telt háza. Azóta mégis sok olyan dolog vált valóra, amit a 90-es években futballba szerető generáció sohasem gondolt volna.
Ettől függetlenül a tegnapi 96. perc hasítóan égett belénk. Voltam már csendben, de közel 60 ezer ember síri csendjében még sohasem.
El lehetne morgolódni a telexes röhögő fejecskék kárörvendő halmazán, vagy azok méltatlan savköpésein, akik semmit nem fogtak fel Szoboszlai Dominik elmúlt éveiből. Aki a “Nélküled” dalt nem érthette, miért is fogná fel, mit élt át tegnap több millió foci- és hazaszerető magyar.
Rendezzük le az egészet azzal a reménnyel, hogy a valahová tartozni, valamihez nehézségekben is hűségesnek lenni érzése akkor is sokkal erősebb, mint a nihilizmus és cinizmus tábora.
Vagy hat éve annak, hogy egy nagyszombati válogatott meccsen három szó állt egy látványos koreón. 1. Erő, 2. Hűség 3. Remény. Kívánjuk a válogatottnak, hogy a tegnapi sokk utáni újrakezdés hozza meg a többlet erőt.
Ami pedig a másik kettőt illeti: a remény régóta hozzánk szegődött, a hűség pedig olyan fajta, amely a legnehezebb napokon mutatja meg magát igazán.
A fiammal mindent megbeszéltem. Varga Barnabás álomgólját, és az utolsó perceket is. Én munkába mentem, ő ovi után fociedzésre.
Hétfőn újrakezdtük, holnap folytatjuk, a zászlók alatt találkozunk.
Hajrá, magyarok!
Újabb nagy fejlesztés az egészségügyben, átadták a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika új épületét.
A diagnosztikai központban a legkorszerűbb CT- és MR-berendezések, modern…
️Megalkottuk a Bácskaiak Programját
️
Többek között erről is rövid interjút adtam a Bácskai Harsonának, amelyet teljes egészében a kommentek között tekinthetnek meg.
Brüsszel bábjai bedobnák Magyarországot a háborúba és a migrációba!
Tisza Párt feladata nem más, mint megtörni Magyarország ellenállását.
Ma azért van béke és biztonság, mert a nemzeti kormány ellenáll…
Te szoktál pénzt lehúzni a WC-n? 
Ragadós a magyar példa:
Dánia is nemet mond a migrációs paktumra. 
Fordítva ül Ursula von der Leyen a kijevi aranybudin
️
️ Nem pluszpénz kell még Ukrajnának, nem az európai emberektől kell még több pénzt elvenni és odaadni a korrupt ukrán hatalomnak, hanem az ukrán…
Fontos megállapodást kötöttünk a magyar vállalkozások támogatására!🤝
Mi nem csatlakozunk Brüsszel háborús gazdaságpolitikájához, hanem nemzeti gazdaságpolitikát építünk. 
Ukrajnában brutális felső szintű korrupció, arany budi stb, erre von der Leyen most a tagállamoktól venne el pénzt, hogy odaadják az ukrán kormánynak.
Még mit nem!
Ukrajnában aranyvécére költik az európai emberek pénzét!
Miközben ukránok ezrei halnak meg a fronton, Zelenszkij emberei sorra buknak le a brutális korrupciós botrányokkal.
Ezek már nem elszigetelt…
HÁBORÚ VAGY BÉKE – EZ A TÉT
Brüsszel azon dolgozik, hogy Magyarországot belerángassa a háborúba, és ránk erőltesse az illegális migránsok betelepítését. Hazai bábjaiknak küldetése nem más, mint hogy…