Aki hallotta Ursula von der Leyen legutóbbi beszédeit az Európai Parlamentben, tudhatja, hogy még mindig a háborús mánia az uralkodó az uniós intézményekben. Semmi másról nem beszélt annyit, mint arról, hogy a tagállamoknak milyen háborús politikát kellene folytatniuk. Vegyük ehhez hozzá Kaja Kallas külügyi főképviselő tegnapi mondatait: szerinte Európa gazdasági erejét a katonai elrettentés szolgálatába kell állítani.

Tehát lehet, hogy három és fél éve van velünk a háborús vita, de ez nem változtat azon, hogy még mindig túl nagy a tét. Gazdasági értelemben is. Az Európai Tanács honlapján van egy összesítés. Ennek alapján Európa eddig 70 ezer milliárdot költött a háborúra. Ez az összeg nagyon hiányzik máshonnan. Ha rajtuk múlik, ezután is hiányozni fog.

Ezernyi okunk van arra, hogy ne küldjünk se katonát, se fegyvert, se pénzt. A Fidesz azért indított aláírásgyűjtést, hogy ennek sok százezer aláírásos nyomatékot adjunk.

Írjátok alá Ti is!

Trump elnök kitartása és állhatatossága hiányzik az európaiakból: ha valami nem úgy megy, ahogy ők gondolják, megsértődnek és levonulnak. Így nem lehet. Úgy lehet, ahogy Trump elnök csinálja.

Nagy bejelentést tettünk Orbán Viktor miniszterelnökkel. Soha nem látott mértékű, 40 milliárd forintos felújítás kezdődik a Grassalkovich-kastélynál!

Van, aki történelmet ír —
és van, aki hisztizik️Amíg Orbán Viktor a világ vezetőivel együtt a közel-keleti béke megteremtésén dolgozott, addig volt, aki tegnap a saját, nem létező „biztonsági…

️Kinek mit intézett…
Van, aki visszaállítaná a sorkatonaságot, bevinné Ukrajnát az EU-ba, a NATO-ba, Magyarországot pedig a háborúba.
️Van, aki pedig ott van, ahol a békéről és a biztonságos jövőről…

A Tisza applikációját készítő Miroszlav Tokar Lengyelországban lehet?

Csak azért jutott eszembe, mert a lengyel kormány mostanában nem adja ki az ukrán bűnözőket.
Az Északi Áramlat felrobbantásával…

Friss és megdöbbentő Zelenszkij-videó
Elmondta: minél rosszabb Magyarországnak, annál jobb neki.
Olyan, mint a tiszások…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média