Egészen szürreális Magyar Péter kabinetfőnökének politikai eredettörténete.

Éveken át egyik vezetője volt a kormány támogatásával sokmilliárdból létrehozott Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Collegiumának. Ennek eredményeiről ömlengősen és büszkén számolt be egy több kormányzati vezetőnek elküldött, hízelgő hangvételű levélben is. Ebben leírta, hogy a sikerek ellenére tovább szeretne lépni. A továbblépés helyét is megjelölte. A Római Magyar Akadémia igazgatójának helyét akarta betölteni.

A római vezetői állást azonban nem kapta meg. Innentől kezdve dinamikus hirtelenséggel alakult ki a tiszás identitása. Annyira hirtelen, hogy hol máshol, az édesapja által vezetett kórház előtt jelentette be, hogy ő bizony Magyar Péter kabinfőnöke lesz. A „NER igájában sínylődő” alkalmazottakról beszélt pár hónappal azután, hogy saját logikája szerint a „NER igájában” akart egy római intézményt vezetni, nyilván jó pár sínylődő munkatárssal. És a feleségével, kinek lehetséges római feladatkörére szintén kitért a levélben.

Biztos sokan szeretnének szép helyeken dolgozni vezetői állásban. De közülük csak kevesen rúgnak bele azokba, akikkel együtt dolgoztak, pár lélegzetvétellel azután, hogy nem jött össze a Dolce Vita.

Magyar Péter Velkey nevű kabinetfőnöke egy interjúban arról is beszámolt, hogy 2010-óta nem szavaz a kormánypártokra. De akkor miért volt muszáj büszkeséglistát lelkesen lobogtatva olyan kormányzati-állami intézménynél vezetőként dolgozni, amelyekre mostantól kezdve nyilván a züllés-rothadás-hanyatlás szimbólumaként hivatkozik majd?

Példája is jól mutatja: a tiszás elithez jó páran csatlakoznak olyanok, akik százszorta több lehetőséget kaptak a „NER”-től azokhoz képest, akik a hátukon viszik a nemzeti oldal közösségét.

De akik Magyar Péter körül gyülekeznek, nekik a minden sohasem elég. Úgy gondolták, jár a 6 állás, jár Róma, és jár a mindennél is több. S ha nem kapják, onnantól kezdve feleséget lehallgatnak és politikai bosszúkéssel járnak.

Sohasem találkoztam ezzel a kabinetfőnök úrral, de jó, hogy így alakult. Akik a saját munkatársaikat, saját közösségüket, saját feleségüket kettő darab üveggyöngyért vagy annak hiányáért elárulják, azokkal nem a Tisza, hanem egyenesen egy világ választ el minket.