Az elmúlt hónapok merényletei után Ruszin-Szendi Romulusz úrnak sikerült fegyverrel az oldalán előadni egy választási fórumon.

Mindezt egy látványos újságíró-lökdösés és egy kis elmélkedés után arról, hogy neki mennyire viszket a tenyere.

Nem tudom, hogy ebben az országban mikor mászkáltak utoljára politikusok nyilvános rendezvényen fegyverrel az oldalukon. Az 50-es és a 40-es években minden bizonnyal, és a Tanácsköztársaság idején is. Bárhogy is legyen, ha ezt bármelyik kormánypárti képviselőtársam követte volna el, már sorjáznának és szaporodnának a cikkek arról, hogy a 20. század mely legsötétebb emlékeit idézi fel a fegyvervillogtatás. Ha bármelyikünk így tett volna, a nemzetközi médiavisszhangot is aligha kerültük volna el.

Egy dolgot ezzel együtt is köszönünk Ruszin-Szendi úrnak és a Tiszának is:
Sikerült megmutatniuk, hogy a plafont leverő hatalmi ambíció mellé mennyi józan belátás társult.
Zéró.

Jó lett volna, ha a zsírleszívás egy kis felelősségérzet-feltöltéssel is járt volna.