Magyar Péter nem volt jelen, a helyette szavazó frakciótársai leszavazták az uniós mezőgazdasági válságtartalék növelését az Európai Parlamentben.

Miután az utolsó júliusi ülésezési hetet kihagyta (más irányú evezgetése okán), Magyar Péter az Európai Parlament első szeptemberi ülésezési hetét is ellógta. Annak ellenére nem ment be a munkahelyére, hogy szűkebb értelemben vett állomáshelyén, a mezőgazdasági bizottságban szavazás is volt, mégpedig a 2026-os költségvetés vonatkozó számairól.

Az egyik módosító indítványunk azt célozta, hogy az uniós mezőgazdasági válságalap összege a jelenlegi 450 millió euróról 700 millióra növekedjen.

A módosítót a néppárti-baloldali nagykoalíció leszavazta. Magyar Péter nem volt jelen, ilyenkor más néppárti képviselők szavaznak helyette. Most is így történt, ők is leszavazták. Ha nem teszik, növekedhetett volna az összeg.

A kártalanítási tartalék növelésére azért is van szükség, mert egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek, így például az aszály okozta károk. Az állattenyésztési ágazatot is egyre több járványos betegség sújtja. A kormány mindent megtesz a bajba jutott termelők megsegítéséért. De ezen felül uniós pénzek bevonására is szükség van.

A forráshiány nem lehet indok az emelési javaslat elutasítására. Ugyanis csak Ukrajna támogatására legalább 40 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget akarnak elkülöníteni a következő 7 éves költségvetésben. Ha nem uniós országok támogatására ilyen nagyságrendű összegek állnak rendelkezésre, akkor képesek lennének többletforrásokat adni az európai gazdák számára is.

Magyar Péter cimborái, szponzorai és frakciótársai nem így gondolják.
Az adóemelési terveken túl ez is egy ügy a sok közül, amiről „nem beszélnek”, hogy a választás után „mindent lehessen”.

Nem fogjuk hagyni.

A pálos rend egyike a legkülönlegesebb hungarikumoknak. Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend közel 8️⃣0️⃣0️⃣ éve tölt be meghatározó szerepet nemzetünk történelmében, kultúrájában,…

️LEGYEN VÉGE A MIGRÁNSPÁRTI KÉPMUTATÁSNAK

Amíg Brüsszel az illegális migránsok elosztásával játszik, addig ártatlan nőket, legutóbb magyar nőket támadnak meg Európa útjain! Az olasz Catania nem…

A tiszások csak hebegnek-habognak, mint az MLM ügynök, akinek visszaviszik a bekrepált porszívót.

A Tisza-adót nem lehet kimagyarázni!

- Orbán Viktor -

150 éve a zene otthona! Isten éltesse a Zeneakadémiát!

1875. november 14-én nyitotta meg kapuját az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia – a mai Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem –, és ezzel…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média